Egy párkapcsolat margójára 1. rész

Először a kocsiból figyeltelek titeket. Könnyű lett volna letagadni a lány szépségét. Nem volt éppen átlagos. Semmilyen szempontból sem. Telt, Rubens festményeket idéző alakja, hosszú, rakoncátlan csigákba göndörödő rézvörös haja, tejfehér bőre ordító ellentétben állt a mostani szépségideállal. Ha egy magazinban láttam volna meg, valószínűleg egyáltalán nem találtam volna szépnek. Az a tipikus bögyös-faros fajta volt, kissé robusztus, némi súlyfelesleggel, főleg a combján és a fenekén. De így élőben, hogy láttam, ahogy a haján megcsillan a fény, meg azt, ahogy nevetés közben hátra veti a fejét... Félelmetes vetélytársnak tűnt. Biztonságos távolból figyelve követtelek titeket hazáig, mármint a lakásáig. Gyakorlott mozdulatokkal ütötted be a kaputelefon kódját és lökted be a nehéz kaput, mintha egész életedben itt éltél volna. És előre engedted a lányt, illedelmesen kinyitottad előtte a kaput és előreengedted. Azt sem tudtam, mikor láttam ilyet tőled utoljára. Talán ha ezt a mozdulatsort nem látom, nem megyek utánatok, és akkor ma minden más lenne. Szerintem megdöntöttem a tűsarkúban való rövidtávfutás női rekordját, hogy odaérjek, mielőtt a kapu becsukódna.
A VIII. kerületi bérházaknak van valami teljesen egyedi, semmi mással össze nem hasonlítható szaga, egyedülálló kombinációja a zsírban fonnyasztott hagyma, a és a doh szagának. Szerintem gyerekkoromban éreztem ezt utoljára, és akkor őszintén reméltem, hogy már nem is kell éreznem soha. Erre gondoltam, mikor felfelé osontam utánatok a lépcsőn. Mindig egy emelettel felettem jártatok. Igazából nem is nagyon kellett osonnom, a lány, ha véletlenül meglát, sem ismert volna fel. Te pedig csak őt láttad. Már az utcán is úgy néztél rá, mintha ő lenne az egyetlen nő a földön. Egyszer csak megszűnt a lépéseitek zaja, azt hittem bementetek valamelyik ajtón, de a zár kattanását nem hallottam, helyette valami sikamlós cuppogó hang ütötte meg a fülemet két lépés közt, megálltam és felágaskodtam a korlátra, hogy lássak is valamit, de addigra abbahagytátok, bármit is csináltatok addig. Akkor ötlött fel bennem először, hogy milyen röhejes is az, amit éppen csinálok, mikor bementetek a lakásba. Úgy álltam ott az ajtó előtt, mint egy kivert .