Egy unalmas ködös őszi nap másnapja

Marika másnap nem jött dolgozni. Ez valahogy nem stimmelt.

Tudni kell Róla, hogy imádta a munkáját ezért komoly ok nélkül még soha nem hiányzott. Az órákat hozzá lehetett igazítani, mert a késés szó hiányzott a szókincséböl. Ehhez azért nagy segítséget jelentett, hogy a szemben lévö házban lakott. Saját bevallása szerint azért választotta ezt a munkahelyet, mert nem kellett utaznia. Megbízható munkaerőként kivívta munkatársai elismerését, csak a külöcködése okozott konfliktusokat. Egyszer (jóval késöbb) azt mondta nekem, hogy az lllésék róla mintázták a “Bolond lány” cimű dalukat. Hát ez akár igaz is lehetett.

Aggodalom lett úrrá rajtam a tegnap történtek miatt, de ezt gondosan palástoltam. Siettettem volna az időt, alig vártam a munkaidö végét. Átmentem a szemközti házba és a lakók jegyzékén megkerestem az édesanyja nevét. 3. emelet 4-es ajtó. Kettesével szedtem a lépcsöket és a körfolyosón hamar rátaláltam a 4-es számra.

Szivem a torkomban zakatolt amikor megnyomtam a csengőt. Arra készültem, hogy anyja nyit ajtót és valami szörnyü hírrel fogad. Vagy senki sem nyit ajtót mert tragédia történt. Minden bizonnyal még további rémképek is átsuhantak volna lelki szemeim elött ha fel nem riaszt a rozsdás zárban megforduló kulcs fülsértő csikorgása.

Kinyílt az ajtó és egy nevetős szemű barnásvöröses rövidhajú fiatal lány állt elöttem.
“Miben lehetek a segítségére fiatalember” kérdezte csilingelő hangon. Hümm.. nem is tudtam, hogy Marikának van egy ikertestvére, pedig azt hittem, hogy mindet tudok Róla, villant át az agyamon.

“Bocsánat a zavarásért, én Marika munkatársa vagyok és azért jöttem, mert Ő ma nem jött dolgozni ami Nála szokatlan. Csak azt szeretném megtudni, hogy minden rendben van-e? ” makogtam egy jókora gombóccal a torkomban.

“Semmi baj”, mondta a lány mosolyogva, és hangjában volt valami pajkosság. “Jöjjön beljebb”, invitált kedvesen.
“Nem, nem szeretnék alkalmatlankodni, csak, azt szeretném”... meg sem várta a mondat végét, szeliden de határozottam megfogta a csuklóm és szinte behúzott a lakásba, majd becsukta az ajtót mögöttem. Hallottam a rozsdás zár iméntröl már ismert csikorgását.
“Jöjjön már ne kéresse magát, nem harap a néni”, incselkedett és ringatózó mozgással belibbent elöttem az útcai szobába. Nem tudtam levenni a szememet formás alakjáról, ami hasonlított Marikáéra.