A borosgazda 2. rész

Sajnos hamar elrepült a nyár, Zsuzsival nagyon jól éreztük magunkat. Nekem elkezdődött az iskola, és a szőlőben is elfogytak a munkák. Egyre ritkábban találkoztunk, utoljára szüretkor voltunk együtt. Ott maradt velem éjszaka préselni, aminek persze egy hatalmas kefélés lett a vége. Később halottam, hogy kiengedték a férjét, így már nem jött többé.
Apám becsajozott, miután bemutatta nekünk Jolikát, a nagyi röviden így jellemezte.
– Sunyi, számító egy ribanc ez gyerekem, jó lesz vele vigyázni.
Nekem nem volt ellenszenves, ha apának tetszik, legyen vele boldog gondoltam. Amikor azonban kitalálták, hogy költözzek haza, mivel mostantól mi egy boldog család leszünk, kezdtem én is Jolikára gyanakodni. Azt még nem tudtam, hogy ezzel mi a célja, de sajnos nem volt más választásom, mert apa is nagyon támogatta az ötletet.
– Tudod kicsim ide bármikor vissza jöhetsz – bucsúszott tőlem a nagyi.
Vitathatatlan, hogy a ház szépen rendbe lett rakva, ki lett csínosítva, látszott a női jelenlét. Beköltöztem a szobámba, és igyekeztem is bent maradni. Kicsit zavart az „ifjú” pár turbékolása.
Nem tudom apát mivel fogta meg, de ha finoman akarok fogalmazni, akkor úgy, mondanám Jolika nem volt egy manöken alkat. A negyvenes évei vége felé járt, alacsony volt, és molett. Vékony lábai voltak, de viszont fölül gömbölyű volt minden, olyan volt, mint egy zsák. Magamban a bojler testű asszonynak hívtam. Ez sem lett volna baj, ha nem akart volna anyaszerepben tündökölni.
Megmondani nekem, hogy mikor mit csináljak, hova mehetek, mikorra jöjjek haza, mikor keljek fel. Na, ez már sok volt, aztán amikor bepanaszolt apánál, úgy döntöttem bosszú hadjáratot indítok ellene. Ha apa otthon volt játszottam az illedelmes, szófogadó fiút, de amikor nem volt otthon Joli hergelésével mulattam az időt. Nagyon jól haladtam, kezdett egyre idegesebben viselkedni. Egy langyos szeptemberi délután aztán siker koronázta az igyekezetemet. A szénapadláson szoktam elbújni, heverészni, ez eddig Joli mentes övezet volt. Most azonban rám talált, halottam szuszogva mászik fel a létrán.
– Már mindenhol kerestelek, arról volt szó, hogy segítesz nekem – támadt rám.
– Most nincs kedvem hozzá – álltam elé pimaszul.
Láttam lendíti a kezét, hogy megüssön, de lefogtam, és a másik kezemmel én ütöttem pofon.