Anita

Ha megkérdeznének, mi az a három dolog, ami a legjobban megragadott benne, azt mondanám: a nőiessége, a nevetése és az életvidámsága. Anitával a munkahelyemen találkoztam; a sors úgy hozta, hogy mindketten ugyanazon a napon kezdtünk a vállalatnál, egy multinacionális termelőcégnél, ő mint anyagbeszerző, én pedig mint minőségbiztosítási mérnök. Minthogy mindketten újonnan érkeztünk, íróasztalaink alig pár méterre álltak egymástól, és korban is közel álltunk egymáshoz – ő 25, én 27 –, természetesen elég sokat beszélgettünk. Mint hamar kiderült, több közös érdeklődési körön is osztoztunk: mindketten sci-fi és fantasy rajongóknak tartottuk magukat, jöhetett Asimov, Star Wars vagy Gyűrűk Ura és hasonló társaik minden mennyiségben, könyvek, filmek, számítógépes játékok, miegymás. Idővel ebédszünetben együtt jártunk ki a helyi szupermarketbe ebédet venni magunknak, mivel mindketten vegetáriánus és lehetőleg egészséges étrendet követtünk, a munkahelyi ebédlőnek nevezett valójában-csak-egyszerű-büfé viszont nem bővelkedett ilyen ételekben.

Nálam úgy fél fejjel alacsonyabb, nagyjából százhetven centi magas, sötétszőke hajú, kék szemű, szép arcú, arányos testalkatú lány volt. Nem nádszál-vékony, de semmiképp sem telt, hanem amolyan „pont tökéletes”. Nem topmodell, de mindenképpen helyes, és véleményem szerint nagyon nőies. Haját nem festette, viszont tucatnyi különféle módon viselte, szinte hetente változtatva: szabadon vállára engedve (a természet lánya), lófarokban (a vagány csaj), kétoldalt egy-egy tincset befonva és a többit oldalt és hátul leengedve (a tünde lány), félig szeme elé engedve (a végzet asszonya), haját feltűzve és hátul csattal összefogva (a díva), kontyban (a klasszikus szépség), kétoldali copfban (az iskolás lány), egyenesen szálúan, hullámosítva,... mindegyik jól állt neki. Arcát nem sminkelte, amitől egyfajta – mostanában kihalófélben lévő – természetességet árasztott. Fülbevalót nem viselt, csak egy vékony nyakláncot; hüvelykujjain egy-egy ezüstgyűrűt; bal bokáján sokszor egy vékony bokaláncot. Legtöbbször csak ízléses mértékben dekoltált blúzt és bokáig érő bő szoknyát, vagy egyrészes hosszú ruhát viselt, ami még hozzáadott a belőle sugárzó nőiességhez.