Napló magamnak

– Vádlott, álljon fel!
Összerezzentem a rideg szavakra, mert elmerültem azon gondolataimban, hogy mint is kezdődött ez az egész. Hogyan fajulhatott idáig az életem? Alig figyeltem a bíró szavaira, amiben kimondta rám az ítéletét. Tudtam, hogy bűnös vagyok, s azt is, hogy elfognak ítélni. A kirendelt ügyvédem sem kecsegtetett semmi jóval. 9 évet kaptam. Sok is, és nem is. Mégis ridegen hagyott, mert magamnak sokkal súlyosabb büntetést szabtam ki. Végig kell gondolnom újból az életem. Nem lesz könnyű, de segít majd az a napló, amit anyámmal bekérettem. Igen, naplót is vezettem. Tudom, furcsa, de szerettem papírra vetni a dolgaim, gondolataim. Hirtelen visszazökkentem megint a tárgyalóterembe. A bíró befejezte az ítéletét, és elvezettek a cellámba. Útközben elhaladtam a terembe ülők között, és megütötte a fülem a suttogás.
– Többet érdemelt volna – suttogta egy idősebb nő – az ilyet fel kellene akasztani.

– Megrontani egy kisfiút, – szörnyülködött egy másik nő – milyen élete lesz azután annak?

Nem zavart a beszédjük, mert megszoktam már, hogy így beszéljenek rólam, a "magamfajtáról". Rájuk sem nézve mentem el mellettük. Bevezettek a "szobámba", ahol lefeküdtem az ágyra. Kezembe vettem a régi naplómat elkezdtem számba venni az egész addigi életem. Az hiszem minden 11 éves koromban kezdődött.

1976. Május 18.

Szia naplóm! Most jöttem haza a suliból, s mondhatom marha jó dolog történt velem. Az első az, hogy ötöst kaptam töriből. A másik az, hogy SZERELMES VAGYOK! Most csodálkozol ugye? Igen, arról az osztálytársnőmről van szó. Ma nagyon kedvesen beszélgetett velem az iskoláról, meg mindenféléről. Persze a többieknek is feltűnt a dolog, de nem érdekelt, mert olyan jól esett vele beszélgetni. Nagyon szép lány. Szőke, kékes zöld a szeme, s kicsi az orra. Sajnos magasabb nálam, de nem olyan sokkal. Amíg beszélgettünk végig a szemét néztem, de nagyon zavarban voltam. Lehet, hogy tényleg tetszem neki? Mikor haza jöttem, nem volt itthon senki. Rögtön a tükörhöz mentem és megnéztem magam. A hajam elég kócos, a szeme semmilyen színű, az arcomat közelről nézem, pattanásokat látok. Kizárt dolog, hogy tetszem neki. De hát akkor miért volt velem olyan kedves? Egy kicsit hátrébb álltam a tükörtől, hogy az egész alakom meg tudjam nézni. Egy kicsit vékony vagyok, de azt hiszem itt nincs semmi gond. Talán még sincs veszve semmi. Most befejezem, megyek kajálni.

1976. Május 19.