Féltékenység

Ráérősen autózgattam Debrecenből Nyíregyháza irányába. Aznapra befejeztem a munkát, hazafelé vettem az irányt a kora délutáni kánikulában. A négyes út lassú forgalmában még jól is esett, hogy nem kellett nagyon a közlekedésre összpontosítanom. Sokkal jobban lefoglaltak a gondolataim. Már régen tervezgettem, hogy megállok az egyik örömlánynál, de sosem bírtam rászánni magam a megvalósításra. Örökösen csak halogattam, pedig a vágyam nap mint nap egyre jobban hajtott ebbe az irányba. No nem azért, mintha nem tudtam volna felszedni egy nőt, csak egyikük sem volt eddig hajlandó teljesíteni bizonyos kívánságomat, ráadásul az utóbbi időben már elég régen egyedül is voltam.
Az elmúlt két évben hetente kétszer jártam végig ezt az útvonalat, így bőven volt alkalmam szemrevételezni az út mellett pózoló társaságot. Arcról már messziről felismertem a szinte mindennap kinn strichelő macákat. Legtöbbször csak délben jelentek meg, aztán késő estig illegették – billegették magukat az arra járó autósoknak. Volt közöttük olyan fekete csaj, mint a szurok. Sokszor el is gondolkodtam, ugyan ki a fene állhat meg neki, de biztosan volt rá jelentkező, mert másképpen nemigen jelent volna meg minden áldott nap, hogy fel – alá sétálgatva kellesse magát az út szélén órák hosszat. Mindenesetre nagyon jó teste volt, és ez sokat nyomhatott a latban.
Az én zsánerem egy húszas éveiben járó, vakítóan fehérbőrű lány, aki a hosszú, bozontosan göndör, fekete hajával mindig egy nádas melletti bekötőút torkolatánál állva csalogatta az áldozatait. Na, ez a nő igazán tetszett. A hófehér bőre és a sötét haja közötti kontraszt ellenére a kerek arca, mélyen ülő, óriás, sötétbarna szemei és az arcán lévő csinos kis gödröcskéi rendkívül bájossá tették. Nem volt kövér, még csak molettnek sem nevezném, de igazán szépen párnázott testrészei erotikus gondolatokat ébresztettek bennem, akárhányszor csak elhaladtam mellette. Eleinte még integetett is, hátha bennem is potenciális vevőre talál, de az idő múltával messziről megismerte az autót, és csak egy unott szempillantásra méltatott. Sokszor gondolkoztam, hogy visszaköszönjek, de sosem vettem hozzá elég bátorságot.
Csak az utóbbi három hétben született meg az elhatározás, hogy bepróbálkozok. Ha nem jön össze, még akkor sem vesztettem semmit, nem vallhatok nagyon nagy kudarcot.