Sosem lehetsz semmiben sem biztos

38 vagyok, és egyedülálló anya. Korán, még 18 évesen férjhez mentem, és 20 évesen már jött is a gyerek. Csodálatos kisfiunk született. Minden szép volt és jó, igazi tündérmese, egészen 34 éves koromig. Egyszer csak csöngettek, az ajtó előtt két rendőr állt. Bekérezkedtek, megkértek, hogy üljek le és aztán közölték, hogy a férjem autóbalesetben meghalt. Egy világ omlott össze bennem, megszűnt az addigi idillikus életünk. A temetés hamar megvolt, szinte fel sem fogtam, a férjem szülei és testvére intéztek mindent, én teljesen magamon kívül voltam. Szerencsére a család nagyon összetartó. A fiammal, Dáviddal próbáltuk tartani a lelket egymásban. Anyagi gondjaink nem voltak, Árpi a férjem, és én is jól kerestünk, voltak tartalékaink, és a biztosító is fizetet egy szép kerek összeget. A lelkem azonban nagyon összetört. Nagyon szerettem és nehéz volt elfogadni, hogy végleg elveszítettük. Dáviddal vigasztaltuk egymást, az első másfél évben, kb ennyi kellett, hogy visszatérjen az életünk a rendes kerékvágásba. Én a munkába menekültem, Dávid a tanulásba. Igazi „stréber” volt a gyerek. Mindenből kitűnő volt, és a szülői értekezleteken csak úgy dagadt a mellem. Soha semmi gond nem volt a fiammal. Szinte túl jó is volt, se nagy haveri vigaszságok, se barátnők. Felmerült bennem, talán nem is a lányok érdeklik, nincs előtte minta, hiszen az apja meghalt és nekem senkim sincs. Nem egészséges egy kamasz fiúnak, ha csak az anyjával él. Egyszer, amikor a suliban volt, szétnéztem a szobájában és megnyugodva fedeztem fel az ágyában egy aktuális playboy számot. A számítógépének a böngészőjében pedig láttam, hogy pornó oldalakat nézeget. Nekem akkor ennyi elég volt, megnyugodtam, hogy minden a rendes kerékvágásba halad. Eljártam dolgozni, vezettem a háztartást és elintéztem mindent, amit a ház körül kellett. Teltek az évek és Dávid 18 éves lett. Sehol egy barátnő, egy hangos buli, tinédzseres vadulás, igaz én sem voltam az a kikapós nő. Árpi halála annyira megviselt, hogy az óta sem kerestem kapcsolatot a férfiakkal. Lehetett volna, mert jelentkező az mindig akadt, de nem hagytam őket kibontakozni. Mindig igyekeztem ápolt lenni, a ruházkodásommal pedig inkább a visszafogott eleganciát céloztam, mint a feltűnést.