Zitakrónikák 5. rész - A férfi a háznál

Azt hiszem, mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy nem Zita öccse vagyok, hanem Gellért. Hogy én hogyan kapcsolódom az ő történetükhöz? Nos, azt az elkövetkezendőekben fogom elmesélni. Mert amit Öcsi nem mondott el eddig, az az, hogy Zita nem csak az ő életét fordította a feje tetejére. Ó nem, mire vele ágyba bújt, az én családomban már semmi sem volt normális. És ezt bizony annak az őrült nőnek köszönhetjük.
2002. május 1-je. Azon kívül, hogy e jeles nap a munka ünnepe, ez az idősebbik húgom, Zsanettnek a születésnapja. Egészen pontosan a tizennyolcadik. Bezony, ekkor vált felnőtté az én kicsi hugicám, és ennek méltó megünneplésével kezdődik a történet. Valahogy így:
– Hol a húgod? – fordult oda hozzám anyám, miközben a töltötte tele.
– Gondolom, kint – böktem a terasz felé, ahol a fiatalok kezdtek belelendülni a buliba. Na, nem mintha én olyan öreg lennék a magam húsz évével, de mivel a vendégeink Zsani baráti köréből kerültek ki, nálam mindenki fiatalabb volt.
– Nem Zsanira gondoltam, hanem Ritára.
– Ja... Gondolom a szobájában begubózva, mint mindig, amikor véletlenül itthon van.
– Menj, és szólj neki, hogy mindjárt felvágjuk a tortát. Jó lenne, ha ő is jelen lenne.
Már éppen indulni akartam, amikor megjött apa. Széles vigyora azonnal lelohadt, amint meglátta anyámat. Fontos adalék, hogy szüleink éppen válófélben voltak. Mi apával laktunk, anya csak Zsani születésnapjára jött haza.
– Sziasztok – mondta majdnem hihető lelkesedéssel.
– Szia, apa – viszonoztam a köszönést. Anyám is megtette, csak éppen némán, egy gyilkos pillantás keretében. – Jesszusom! Megtennétek, hogy ma mellőzitek a marakodást? Kivételesen ez a nap szóljon Zsanettról, ne rólatok.
Éles nyelvem sokszor fokozta tovább az indulatokat, de ezúttal csak bűnbánó bólogatásokat kaptam. Ennek örültem. Szerettem volna, ha Zsanett – akit nagyon megviselt a válás – születésnapja nem azért lenne emlékezetes, mert a szüleink újra egymásnak estek.
Néha az volt az érzésem, hogy én vagyok az igazi férfi a háznál. Anyám nagyjából tizenhat éves korom óta kikérte a véleményemet, apámat pedig sokszor csak én tudtam az agyához visszavezetni, ha elkapta a dilióra.
Felmentem a lépcsőn a felső emeletre. A balkonszerűen elrendezett szinten négy szoba volt és egy fürdőszoba. A lépcsővel szemben volt Rita birodalma. Az ajtó félig tárva maradt, úgyhogy már a kopogás előtt meghallottam, hogy tesóm nincs egyedül.