A beavatásom 1. rész

– Szép kis hegyes melleid vannak. – mondta az idegen, 35 – 40 körüli nő, miközben a törölközőjéért nyúlt.
– Köszi! A tieid is szépek. – elmosolyodtam.
– De hát rájuk se néztél.
– A szemem sarkából is feltűnt.
– Nyugodtan megnézheted őket! Nincs abban semmi, ha kíváncsi az ember. Én is megnéztem a tiédet.
Mosolygott.
– Csak azért mondom, mert egész véletlen láttam, ahogy majdnem felém pillantottál,
de visszafogtad magad. És azt is, ahogy azóta össze vissza matatsz a táskádban, hogy ne kelljen rám nézned, miközben beszélek hozzád.

Életemben nem voltam olyan zavarban. Azelőtt csak nappal jártam le a sportklubba.
Olyankor mindig többen voltunk az öltözőben, a folyosóról áradt be a hangzavar,
aznap viszont este volt. Teljes csend. Az egész épületben a portáson, a biztonsági őrön és a bejáratnál hazafelé készülő néhány emberen kívül sehol senki. Még ha előre felkészülhettem volna, hogy ott lesz, talán könnyebben kezelem a helyzetet, de ahogy a gondolataimba mélyedve befordultam a sarkon, és váratlanul azzal kellett szembesülnöm, hogy az a nő, akiről azt hittem hazament, ott áll háttal nekem a szekrényemtől alig két méterre talpig meztelenül...
Még a tekintetemet is a zsebemre irányítottam, mintha azzal is keresném a szekrénykulcsomat, mialatt közeledtem felé.
– Szia! – minden igyekezetem ellenére, a hanglejtésem nem hatott valami természetesnek.
A nő megfordult.
– Szia!
Nem néztem rá, csak kinyitottam a szekrényemet, és szó nélkül vetkőzni kezdtem.
Úgy éreztem, valamit mondanom kéne azok után, hogy egy órával azelőtt futólag már összeismerkedtünk a büfé előtt, de nem tudtam összeszedni a gondolataimat, annyira a hatása alá kerültem. Ő törte meg a csendet azzal, amikor véleményt formált a melleimről. Miután világossá tette, hogy tisztában van vele, hogy csak zavaromban matatok a táskámban, így folytatta:
– Félsz, hogy valami olyasmi derülne ki, amiről nem akarsz tudni?

Erősen koncentrálva, nehogy önkéntelenül is valamelyik szemrevaló testrészére terelődjön a figyelmem, a szemébe néztem.
– Én a férfiakat szeretem! – magam is meglepődtem, milyen bizonytalanná vált a hangom.

Mélyen a szemembe nézve közelebb lépett hozzám.
– Én is szeretem a férfiakat. – elmosolyodott – Nagyon is.

Továbbra is a szemembe nézve elhaladt mellettem.
– Megyek zuhanyozni. Velem tartasz?

Látva rajtam a zavaromat, elmosolyodva hozzá tette: