A Hang 2. rész

A reggel további része egész normálisan telt. Sári, mint mindig, már korán felkelt. A szokásos farmer-póló kombót viselte, miközben a konyhában épp reggeli csináláshoz készülődött. Aggódva nézett az öccsére.
– Minden rendben? Olyan furának tűntél tegnap. – Mondta Sári, ahogy épp karba tette a kezét, ezzel akaratlanul is kihangsúlyozva a melleit.
"Csak nézz azokra a cickókra. Nagyobbak, mint az Északi-középhegység. Hmm, még melltartót sem visel. "
– Miki?
– Minden rendben van. – vágta rá Miki, kicsit túlságosan is gyorsan.
– Megint a rémálmok? – faggatta aggódva Sári.
– Igen
– Szeretnél beszélni róla?
– Dehogy szeretnék.
– Rendben. Hogy szeretnéd a rántottát? Kolbásszal és sajttal? – kérdezte Sári, még mindig őt .
Kettőjükön kívül még Betti is a konyhában volt. Épp a pultot támasztva ette a szokásos zabkásáját, mindenféle gyümölccsel felturbózva. Miki épp csak rápillantott, de látta, hogy marha jól néz ki. Hihetetlen, Betti milyen kajákat tud összedobni. Általában Sári sütött-főzött rájuk, de néha Betti is besegített. Azok az étkezések voltak Miki kedvencei.
Vajon ő nyitott rá? Istenem, biztos tudja és el is fogja mondani Diának. A picsába...
Betti bevett egy újabb kanálnyit a szájába. Miki próbálta lenyugtatni magát, több-kevesebb sikerrel.
– Szóval, szeretnél rá kolbászt és sajtot? – Kérdezte újra Sári, kizökkentve Mikit az elmélkedéséből.
– Bocs. Igen, szeretnék.
– Biztos, hogy jól érzed magad?
– Ööö... Persze... Csak megint rosszat álmodtam, ennyi az egész.
– Igen, tudom. Ezt már megállapítottuk két perccel ezelőtt.
Sári sajnálta is, meg együtt is érzett az öccsével. Egyértelmű, hogy kanos, ezt még egy vak nő is észrevette volna. Állandóan stírölt mindenkit, amitől nem csoda, hogy egy begerjedt hülyévé vált. Lehetetlen volt ilyenkor érdemben beszélni vele. Lehet el kéne kezdenie reggelente melltartót hordania, és a húgait is erre kéne kérnie, hátha így könnyebb lenne neki.
– Igen, Én... Nos, igen. – makogta Miki.
Sári újra nézett rá.
– Itt vagyok, ha megszeretnéd beszélni, tudod. – mondta, miközben letette elé a frissen elkészült rántottát. – Tessék enni.
– Tényleg nincsen semmi, jól vagyok. – próbálta Miki közölni, de alig lehetett érteni, annyira tele volt a szája az étellel.