Anna és a tanulás

Anna másnap vizsgázott. Mivel a szobatársa barátja megérkezett hozzájuk, így nem tudott a tanulásra koncentrálni. Össze pakolta a könyveit és jegyzeteit, majd kiment a folyosó végi tanuló szobába, abban a reményben, hogy ott egyedül lehet. Nem csalódott, egy lélek sem volt bent. Behúzta maga mögött az üveg ajtót és megigazította a sötétzöld függönyöket, hogy kizárhassa a külvilágot. Meglepődve vette észre, hogy a zárban benne van a kulcs, talán ki kellene zárnia a többieket, gondolta, de mégsem tette. Leült az ablak melletti asztalhoz és elkezdte kipakolni jegyzeteit a táskájából. Figyelmét ismét az előtte lévő lapoknak szentelve. Alig merült azonban bele a tanulásba mikor nyílt az ajtó. Egy srác lépett be rajta. Gondosan végigpásztázta a szemével, majd visszaköszönt neki. Szőkésbarna haj és magas, határozottan sportol is valamit. Hmm, nem is rossz gondolta, de ideje lenne tanulni. Azonban nem ment neki, zavarta, hogy valaki van még ott rajta kívül. magát, hogy tekintetét ismét a fekete nyomtatott betűk soraira szegezze. Azonban látta szeme sarkából, hogy a srác nézi az asztal túlsó feléről. Először csak lopva egy – egy pillanatra, majd mikor már biztonságban érezte magát egyre hosszabb időre rajta felejtette a tekintetét. Anna fészkelődni kezdett a pásztázó tekintetek alatt. Egyáltalán nem tetszett neki ez a nézés. Vajon mit figyel annyira kérdezte magától és lenézett melleire. Egyből meg is volt a válasz, a rózsaszín melltartója fölé a kedvenc fehér fölsőjét vette, ami alól teljesen átlátszott a fehérnemű. Mindemellett, ahogy kezei az asztalon nyugodtak, az amúgy is kissé mélyen dekoltált felső nagyobb belátást nyújtott a melleire. Hát ezt nézi, gondolta kissé megnyugodva. Ez azért nem olyan nagy dolog biztos látott már ilyet majdcsak megunja a nézését. Tekintetét ismét az előtte heverő lapokra fordította. Bármennyire is próbált koncentrálni nem ment a másik pillantását folyton magán érezte. Felnézett, egyenesen a srác szemébe, a helyett, hogy az elkapta volna a pillantását állta a tekintetét és lassan elkezdte végigmérni, minden porcikáját. Na jó most volt elég, gondolta magában Anna és elkezdte összepakolni a holmiját. Felállt, hogy kimenjen, azonban a srác mellé érve az megfordult és elkapta a csuklóját.
– Hová mész? – Kérdezte, miközben kék szemét mélyen a lányéba fúrta.
– Engedj el! – Kiáltotta idegesen. Engedj el, most!
– De sietős. – Mondta a srác miközben felkelt.
– Engedj el! – Ismételte Anna.