Fogadunk?

Még mindig euforikus állapotban lézengtem a kollégiumi szobában, amikor Anna megelégelte a viselkedésemet, és rám szólt:
– Hagyd már abba!
– Mégis mit? – kérdeztem megszeppenve.
– A fel-alá járkálást és a bárgyú mosolygást – közölte szárazon, felnézve a tanulnivalójából.
– Nem értem, miért nem tudsz velem örülni a dolognak. Egyébként meg, ha jobban ráhajtottál volna év közben, most nem kéne ennyit vesződnöd a jobb jegyért – feleltem sértődötten.
– Te meg gondolkozz egy kicsit! Év vége van, a végzősök már csak az érettségik miatt vannak itt. Nem tartod furának, hogy pont most hívott el randizni? Már ha a randi alatt nemcsak egy gyors dugást ért... – vágta a fejemhez.
– Már százszor elmondtam erről a véleményemet – mondtam, miközben a szekrényemben kotorásztam.
– Én meg százszor elmondtam, hogy inkább nemet kellett volna mondanod.
– Kérlek, értsd meg, nekem már lassan egy éve tetszik ez a srác és nem számítok semmi hosszú távú dologra tőle. Az sem érdekel, ha tényleg csak egyetlen alkalomról lenne szó. Fiatal vagyok még, és ki kell élveznem az életet!
– Nem engem fognak ribancnak nézni utána – fintorgott.
– Nem érdekel. Senki az égvilágon nem tudja bizonyítani a dolgot, hacsak nem a gyertyatartó szerepét tölti majd be. Akármikor letagadhatom.
– Jól van, akkor te tudod... – válaszolt vállvonogatva, majd visszafordult a tanulnivalójához.

Pontban este hétkor a megbeszélt helyen találkoztunk a műfüves focipálya mellett. Szégyenlősen köszöntünk egymásnak, majd elindultunk a Duna-part felé. Pár méterre a pályától megfogta a kezemet, de a köszönést leszámítva még egy szót sem váltottunk egymással. Épp azon gondolkoztam, mit kérdezhetnék, hogy megtörjem a közénk telepedett csendet, amikor megelőzött.
– Hogy sikerült a nyelvvizsgád? – kérdezte érdeklődve.
– Úgy érzem, átmentem, de pontos eredményt még nem tudok – dadogtam kissé meghökkenve, mivel fogalmam sem volt, honnan tudja, hogy nem rég nyelvvizsgáztam. – És az érettségi milyen volt?
– Szerencsés voltam, jól ment a matek és a fizika is. Csak a törit szúrtam el nagyon, de remélem, majd a szóbelivel fényesíthetek rajta egy kicsit – mosolygott.
– Ki a tanított? – kérdeztem.
– Morvai Mária – húzta el a száját.
– Engem is ő tanít. Szigorú, de azért igazságos, és plusz pont, amiért nem kivételezik senkivel.