Kalandos élet 2. rész - A kis patak

Elindultam tehát az iskola udvarából Pistivel. Végtelenül kedves és nyugodt volt velem, ez egy kicsit engem is megnyugtatott.
– Dávid vagy, ugye? – kérdezte
– Igen, a 7B-be járok!
– Én meg István, a 8A-ból!
– Igen tudom, rajzszakkörre együtt járunk!
– Na akkor csak tudod, hogy ki vagyok! Szépeket rajzolsz, igazán tetszenek a mindenféle közlekedési eszközről készült képeid!
– Köszi – feleltem
Hozzáteszem, hogy a közlekedéssel kapcsolatos dolgok, amik érdekeltek és volt egy kis műszaki érdeklődésem is, így nem voltam azért az a nagyon lányos, csajokkal lógó srác, akire rögtön ráragaszthatták volna, a meleg jelzőt. Sőt, a csajos trécselés kifejezetten idegesített. Szó mi szó, így beszélgettünk végül a rajzszakkörről, meg hogy hogy keveredtünk oda, satöbbi.
– Figyu már, amúgy hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian
– Nem tudom, de ne is foglalkozz most semmivel! Nekem már van egy ötletem, egy olyan helyre megyünk ahol nem zavar senki! – mondta ezt, amitől egy kicsit megijedtem, és hirtelen felkaptam a fejem – ne, ne aggódj, semmi olyasmi nem járt az eszemben! Csak gondoltam, most jót fog tenni neked egy kis kiszakadás az emberek közül és a faluból!
– Hm.. lehet igazad van! Akkor menjünk! – Mondtam neki teljes bizalommal, aminek úgy éreztem nagyon örült, és ezt ki is fejezvén jobb karját a vállamra helyezve sétáltunk tovább a faluból kifelé haladva.
Eleinte kicsit feszülten éreztem magam, nem voltam hozzászokva az ilyesmihez, hogy valaki ennyire közel kerül hozzám, de idővel feloldódtam. Kiérve a faluból egy kis erdős részhez jutottunk, amiben egy kicsit sétálva nem kellett sok, és eljutottunk egy kis patakhoz. Nagyon hangulatos hely volt, a környék azon részén még nem jártam. Ott végül leültünk és sokáig beszélgettünk, mindenféléről. Úgy éreztem lett egy barátom és úgy láttam Pistinek is szimpatikus vagyok. Mikor elkezdett sötétedni, eszméltem, hogy nekem haza is kéne mennem, és hogy már a szüleim biztos otthon vannak és betegre aggódják magukat, hogy hol van az ő fiuk, aki mindig otthon van előttük, mert nem nagyon jár sehova. Pisti nagyon rendes volt, hazakísért. Otthon végül örömmel fogadták, hogy társaságom volt és hogy beszélgetéssel múlattuk az időt. Gondolom érezték a szüleim is, hogy nem biztos, hogy egészséges, hogy nincsenek barátaim, akikkel a szabadidőt eltölthetném.