Kalandos élet 1. rész

Még általános iskolás voltam, amikor az egész kezdődött 12-13 éves, hetedik osztályos. A helyszín a fővárostól nem túl távoli, közepes méretű falucska iskolája, amolyan mindenki ismer mindenkit helyen. Valahogy mindig is éreztem, hogy nem vagyok olyan, mint a többi srác, ha lányokról beszélgettek és kérdeztek, én max csak helyeselgettem, különösebben soha nem érdekeltek a lányok, annál jobban a fiúk... na, valahogy őket mindig sokkal jobban megnéztem. Tudjátok, tornaóra előtt az öltözőben, vagy amikor csak lehetett. Akkor még annyira nem értettem a miértjét, természetesen rájöttem utána, vagy inkább rávezettek... Egy szó, mint száz, elég vagányak és életrevalóak voltak itt a gyerekek, eléggé összeszokott társaság volt, nem is volt csoda, hogy a magamfajta betelepült fiúcska nehezebben illeszkedett be. Leginkább be se illeszkedtem, elvoltam magam. Kedveltem a művészeteket, külön rajzórákra meg mindenféle művészeti foglalkozásokra jártam, ezzel múlattam időmet. Nem nagyon ismertem senkit, mint ahogy a „tősgyökeresek” ismerték egymás életét, viszont így engem se nagyon ismert senki, pedig azért már jó ideje laktunk a községben. Talán ez az ismeretlenség volt a későbbiekben a szerencsém. Külsőmet tekintve én átlagosnak mondtam magam akkor, később erre valaki nagyon rácáfolt, amiről fogok mesélni, ha eljutok ahhoz a részhez. Szóval sima egyszerű srác, vékony, de nem csontkollekció, átlagos magassággal, rövid, barna hajjal és egészen élénk kék szemmel.
Hogy úgy mondjam, a srácok között menőség alapján klikkek, bandák alakultak ki. Nagy dicsőség volt egy-egy banda tagjának lenni. Én persze nem tartoztam sehova, az óraközi szüneteket általában egyedül, olvasgatással töltöttem, vagy a tanárokkal beszélgettem, ha úgy volt, szóval egy kicsit különc voltam. Történt egyszer, hogy hazafelé menet a szakkörök után, délután 3 és 4 között, amikor már nem nagyon voltak a suliban, csak azok, akik valamilyen délutáni elfoglaltságon vettek részt, elkapott egy ilyen fiúbanda. A folyosók ürességtől kongtak, én mit sem sejtve sétálgattam, amikor az egyik sarkon 5 srácba botlottam, akik épp pornóújságokkal üzleteltek és azokat lapozgatták, ahogyan ez talán ebben a korban normálisnak is mondható.