I.e. Alexandrosz

Mély és erotikus álomba merültem, amit most megosztanék veletek. Tegyetek velem egy időutazást az antik álomvilágba!
(... ) Már csak annyit tudtam halkan kinyögni: „Nem bírom tovább! ”
Órák óta gépiesen húztam az evezőlapátot a dobszóra, és éreztem, azonnal elveszítem az .
Ekkor a mellettem ülő izmos termetű férfi, akire eddig még fel sem figyeltem, letépett egy darabot az ágyékát fedő kendőből és belemártotta a hajó aljában összegyűlt szennyes víztócsába, majd a homlokomra szorította. Rám mosolygott és a fülembe suttogta:
– Látom elfáradtál. Pihenj egy kicsit, majd megszokod idővel. Addig húzok helyetted is, te csak tegyél úgy mintha eveznél.
Majd teljes erejével húzta az evezőlapátot de úgy, hogy izmos válla minden esetben az enyémhez dörzsölődött. Folyt róla a veríték, ahogy evezett ütemesen, én meg csak ültem mellette, kezemet a lapát nyelén tartva, imitálva az erőkifejtést.
Nemsokára ismét ő törte meg a csendet.
– Hogy hívnak?
– Szkupidosz – feleltem. – Korinthoszban adtak el rabszolgának, aztán kerültem ide.
– Én Szandrosz vagyok. Szüleim gazdag emberek voltak, de mivel legyőzték a Spártaiakat, őket lemészárolták, engem pedig 12 évesen elhajtottak rabszolgának. Most 28 éves vagyok. Te hány éves vagy?
– 26 leszek. – fordultam ismét felé. Igazából véve nem volt nagyon kedvem társalogni.
Ekkor vettem észre, hogy Szandrosznak milyen éles, férfias arcvonásai vannak. Lebarnult felső teste fénylett a verítéktől. Néha rám nézett és mosolygott, ami ebben a meggyötört helyzetben nagyon jól esett.
Aztán komor arccal ismét megszólalt:
– Nem szeretnélek elveszíteni. Tegnap itt ült a helyeden egy öregember. Már nem bírta, és összeesett. A szemem láttára dobták be a tengerbe.
Most tudatosult bennem, hogy ez a küzdelem életről és halálról szól, amit eddig fel sem fogtam. Ez erőt adott ismét, és húzni kezdtem a lapátot. Szandrosz észrevette, és rám mosolygott. Szemében ekkor valami mást is észrevettem, de nem tudtam, hogy mi ez. Valami különös bizsergés futott át rajtam, ami új erőt adott a gyötrelmek elviseléséhez.
Késő délutánra megérkeztünk Eginára, ami egy közeli sziget volt. Mint megtudtam, olajért mentünk oda. Amíg a helybéli rabszolgák megpakolták a hajónkat, addig szabadon engedtek minket. Igyekeztem mindvégig Szandrosz mellett maradni, mert egyedül őt ismertem ebben az idegen környezetben. Miután megkaptuk a vacsorára valót, Szandrosz odaszólt felém: