Albérlők

Jakab vagyok, de sose szerettem igazán a nevem, így az angolra fordított James után a barátaim mind csak Jimmynek hívnak. Átlagos srácnak mondanám magam, átlagos igényekkel, merész vágyakkal. Mindig is a csajok érdekeltek, de főleg akkor vonzottak igazán, ha valami kellemes fehérnemű volt rajtuk. De valahol azért legbelül mindig motoszkált az agyam hátsó zugaiban az, hogy egyszer szívesen magamévá tennék egy csinos, lányos fiút, aki ki van sminkelve, szexi fehérneműt, harisnyát, és magassarkút visel. Persze ezt a vágyamat sosem hangoztattam a barátaim, vagy ismerőseim előtt, csak úgy magamban tartva álmodoztam arról, hogy ha egyszer lesz rá alkalmam, akkor én biztos megragadom, és élek a lehetőséggel. Sosem gondoltam volna, hogy a fősulin jön el ez a pillanat...
Huszonkét éves voltam, és az egyik vidéki város főiskolájára jártam, aminek a koleszában tengettem a napjaimat. Tavasz eleje volt, és közeledett a második félév vége, amikor Krisz az egyik szaktáram, egy előadás helyetti sörözésen így szólt hozzám:
– Figyelj már, kéne egy új lakótárs az albiba. Nincs kedved jönni? Tudom, hogy már herótod van a kolitól. – ebben nem tévedett.
– Miért Tomi már nem bírta veletek?
– Á dehogyis, Gabi vágott tiplit.
Kikerekedtek a szemeim.
– Mert hogy?
– Összeszedett valami gárét magának, azt összebútoroztak.
Ez azért volt ennyire meglepő, mert Gabi ugyan már nem főiskolás volt, mint mi, hanem egy harmincas hapsi aki dolgozott, de szeretett velünk lógni. Mi is csíptük, mert jó arc volt, bírta a piát, és mindig volt egy kis füve. Sose gondoltuk volna azt, hogy majd összeáll egy csajjal, és ráadásul még összeköltözik vele.
– Az komoly, nem hittem volna.
– Hót mindegy. Nem lesz hosszú életű, ha fekete lyukat töm az ember.
Krisz ezt arra értette, hogy a csaj bizonyára egy díler nője volt eddig, szóval bírni fogja a füvet elég alaposan ahhoz, hogy Gabi ne bírja ezt majd anyagilag, aztán a csaj majd visszamegy a volt palihoz.
– Az elég gáz valóban.
– Ja, szóval most égető szükség lenne egy plusz emberre, mert Tomival nem bírjuk fizetni az alpecót. Aztán rád gondoltunk.
– Rendben, benne vagyok.
Azonnal bele kellett, hogy menjek.