A fizikatanár 1. rész

Sóvárgó tekintettel bámultam ki az ablakon, miközben a tanár úr egy bonyolult ábra segítségével szemléltette az erők fizikai összegzését. A legkevésbé sem érdekelt az óra, annál inkább a ragyogó napsütés, a zöldellő fák és a Duna kis szeglete, amelyre tökéletes rálátás nyílt a tetőtéri osztályteremből. A nyitott ablakokon édeskés virágillat és madárcsicsergés hangja szökött be. Néha felharsant egy-egy nevetés és hangfoszlány. Mennyivel gyorsabban menne az idő odakint! – sóhajtottam.

Az ábrándozásomból a padtársam, Judit zökkentett ki, amikor finoman bokán rúgott a pad alatt. Nézd meg, már megint nem tudott rendesen felöltözködni – suttogta alig hallhatóan a tanár felé fordulva, aki épp most sétált ki a tanári asztalon felhalmozott füzetek és paksaméták takarása mögül. Gyakran nevettünk a megjelenésén, ugyanis még a legnagyobb hőségben is vastag, sötét zakót viselt, megmagyarázhatatlan koszfoltok és cérnaszálak éktelenkedtek a ruháin, az ingujja is rendszerint krétafoltos volt, és kócos fürtjei szabálytalanul szanaszét álltak. Arcán mindig komor vagy mogorva arckifejezés ült, nagyon ritkán mosolygott, de az is inkább ijesztő volt, mint barátságos. Szinte soha senkivel nem volt kedves, mindenkit beszólásokkal bombázott, és ha felbosszantottuk, csapkodni és mennydörgés szerű hangon kiabálni kezdett.

Most azonban valami más fogta meg a tekintetemet a tanár úr megjelenésén, ami a padtársamat is annyira meglepte, hogy még egyet rúgott a lábamba. Nem volt felhúzva a slicce, és így elég szembetűnően kidomborodott az ágyéka. Ez hihetetlen. Nem értem, hogy lehet így bejönni órára. Máskor is ekkora szokott lenni vajon? Az nem létezik, hogy ezt eddig nem is vettem észre. Vagy csak ez a hirtelen jött jó idő bolondított így meg? Másrészt nem igaz, hogy nem fél, hogy nevetség tárgya lesz, akármekkora is ott az a domborulat...

Úristen! Hagyd már abba! – feddtem meg magamat gondolatban, amikor rájöttem, hogy már hosszú másodpercek óta megállás nélkül stírölöm az ágyékát. A tanárom volt. Nem szabad, hogy ilyen dolgok megforduljanak a fejemben. Egész eddig nem is volt gond ezzel, de most... Persze eddig is el kellett ismernem, hogy a férfi a maga módján egészen vonzó volt, de semmiképpen sem lehetett volna jóképűnek nevezni.