A szomszéd lány 2. rész

Már négy óra körül kiszabadultam az egyetemről, de mégis úgy éreztem magam, mint a hadifogoly, aki évtizedek multával szabadul ki egy szovjet munkatáborból, és csont soványan, baktat haza Szibériából. Ennek persze csak a hangulata fogott meg, mert nem voltam se hadi, se fogoly, csont soványnak a legkevésbé sem mondhatnám magam... nos, talán, de még a haza vezető út hossza sem mérhető a Szibéria-Pest távolsághoz. Az a kis élvezkedés a tetőn Erikkel alig adott egy kis plusz energiát, ami már a rögtön utána következő szeminárium végéig sem tartott ki. Elfogyásával együtt pedig újult erővel tértek vissza a gondolataim Róla.

Amikor végre haza értem, elégedetten konstatáltam, hogy a teherautónak már nyoma sincs az utcánkban és a költöztetők is szőrén-szálán eltűntek. Nem fognak hiányozni. Arra vágytam, hogy felbaktassak a lépcsőn, és belépve a lakásba ledobjam magamról a ruháimat, belevessem magam egy teli kád forró vízbe. Miközben baktattam felfelé, elmerengtem azon, talán az egész csak álom volt. Félig még alva készültem el reggel, a kávé pedig nem hatott addig, amíg el nem értem a sarokra, a villamoshoz, vagy talán még az egyetemig is. A füttyögő költöztetők csak egy rémálomba hajló ábránd, a jóképű negyvenes családapa, korát meghazudtolóan jótestű felesége és az ő alakját öröklő lánya pedig csak pajzán gondolataim szüleményei voltak. Az emeletünket megközelítve azonban megcsapta fülemet a hangos visongatás. Egy gyerek hangja, ami lassan kettévált fejemben, jelezve, hogy valójában két gyerekről van szó. Aztán meghallottam az anya dorgáló hangját is, bár szavait nem értettem, és megcsapta orromat a sülő étel szaga. Kétségtelen, nem álom volt. Új szomszédaim tényleg léteznek, legalábbis az anya a két gyerekkel. Ha pedig ők valódiak, akkor annak kell lennie a...

Nem tudtam befejezni a gondolatmenetet, mert ekkor, felérve a lépcsőn, elém tárult annak a látványa, akire épp gondolni akartam. Mintha a sors akarná így. Amire gondolok, az előttem is terem. Na akkor, ha most meztelenül képzelem el...

De nem. Nekem épp elég volt így is. Abban a térdig feltűrt farmerban, ami alól kilátszott formás vádlija, a szétnyitott kabát alól kilátszó bomba alakja és lágy ívvel pólója alól elődomborodó mellei, valamint az az angyali arc.

– Hello! – köszönt rám mosolyogva, hátát és egyik, felhúzott lábát a folyosó ablaka mellett a falnak támasztva, és beleszívott az ujjai között tartott cigibe.