Túsz

Nagyokat ásítva állok be a sorba. Odakint a tavaszi napsugarak ragyogják be a lusta, délelőtti levegőt. Igen, szép, de még fáj a szememnek az erőteljes fény. A kezemben tartott csekkeket emelem az újabb ásításom útjába. Mit keresek én itt? Hiszen ilyenkor még aludni szoktam, ha tehetem... és tehetem is egy hete már, mióta állás nélkül találtam magam. Kevésbé hat meg a dolog, mint kéne. Vállat vonok és elterelném másfelé a gondolataimat, de ekkor kiabálást hallok meg a bejárat irányából. Nem értem a szavakat, lassan fordulok csak meg.

– Ne nézzél, kisanyám, hanem vesd magad a földre! – utasít megvetően egy fekete maszkos férfi.

Hangja bántja a fülemet, nem tudom megmondani, miért. Amikor felfogom a helyzetet, érzem, ahogy a félelem éledezik bennem, mégis megdöbbent a lassúság, amivel a folyamat beindul. Lopva körbepillantok még. Három másik, maszkos férfi is odabent van már. Rajtam kívül pedig mindenki más a földön fekve remeg, én meg komótosan, kedvetlenül hasalok el, miközben az agyam tudja, hogy sokkal jobban kéne félnem. Arra gondolok, talán elbeszélgetnék a rosszfiúkkal, talán leléphetnék velük, ha sikerrel járnak. De ugyan, milyen hülye ötletek ezek?! Lopva figyelem meg a látóterembe eső egyik fekete ruhás férfit. Nem értem, mit akarnak itt, hiszen ez csupán egy jelentéktelen posta, ahol a pénzforgalom is töredéke a nagyobbakénak. Ám valószínűleg egyhamar nem tudom meg, mit is keresnek itt valójában, ezért villámsebességgel váltják egymást az újabb és újabb gondolataim. Meddig leszünk itt? Bántanak-e minket? Kijutunk-e élve? Elkapják-e őket? Miről maradok le, amíg itt fekszünk? Miről maradok le, ha nem jutok ki élve? Aztán hirtelen megdöbbent a nyugodtság, ami nem ereszt a karmai közül reggel óta. Minden mindegy lenne számomra? Nem, ebben biztos vagyok, hogy nem így van! Erre a gondolatra végre megérzem a szívem heves dobogását, az enyhe görcsöt a gyomromban. Azonban ez rögtön meg is nyugtat, hogy van még, ami fel tud zaklatni. Úgy érzem, megőrültem, hogy fegyverrel fenyegetnek, én meg magamban viaskodom furcsa gondolatokkal, érzésekkel. Figyelj a külvilágra! Fogd már föl, hogy az életed van veszélyben talán! De az agyam nem hagyja magát és továbbra sem enged normálisan gondolkozni, viselkedni.