Az ördög maga

Lassan gyülekezett a nép. A színházat körülvevő park padjain is üldögéltek a forró nyári kora este ellenére is öltönyös, estélyis rokonok, barátok.
Én is ott őgyelegtem közöttük kezemben a műsorfüzettel, vártam a meghívóimat, közben nézelődtem, és azon gondolkoztam, hogy általában a házigazda az első, és nem a vendég, jelen esetben én. A baráti pár egy érdekesnek ígérkező táncestére hívott meg, ahol az egyik neves tánccsoport ad két, két és fél órás gálaelőadást, amolyan évadzárás címén. Mivel show táncról volt szó, amit imádok, nem kellett kétszer invitálniuk.
Amint sétálgattam, őgyelegtem gondolataimba mélyedve, a nézőtér mellett húzódó hosszú folyosó elején találtam magam. Arra lettem figyelmes, hogy a tőlem távol eső ajtón kifordul egy kosztümös alak, és felém jön. Járása ruganyos, nyomban levettem, hogy ő egy táncos lehet. Közelebb érve kivettem, hogy valóban kosztümös, vagyis inkább jelmezes. Egy ördög közeledett felém. A szemeimet nem tudtam levenni a jelenségről: hosszú fekete haj, pirosra festett arc, és a feje tetején szinte piros, vagy vörös szarvacskák. Igazán szép kis ördög volt. Ám, mikor egészen közel ért láttam csak azokat a hatalmas fekete szemeket, melyek parázsként égették a bőrömet. A táncos is alaposan végigmért. Ahogy ment mellettem, követtem a szemeimmel, és ő is egészen addig, amíg már mögöttem volt. Utána fordultam mit sem törődve, hogy esetleg egy rokon rosszalló pillantásába ütközöm, vagy esetleg udvarlóéba, vőlegényébe, vagy férjébe... Azonban a látvány ismét rabul ejtett: csodásan ringó csípő, fantasztikusan domborodó popsi, és a formás, izmos lábakat már csak képzelni tudtam, de nagyon is el tudtam képzelni... Rafinált jelmez volt, nem engedett túl sokat látni, de engedett mindent sejteni.
Finom illatfelhő maradt a jelenség után. Ő nem nézett vissza, de ez nem vette el a kedvem a finom flörttől. Vártam, hogy jöjjön vissza. Pár másodperc, és fel is bukkant. Éreztem, hogy itt a pillanat, hogy valami frappáns szöveggel felhívjam magara a figyelmét, és bár nem ismertük egymást, mégis jelezzem neki, hogy a jelmeze, és ő is egyúttal, pokolian jó. És ez most ideillő hasonlat is lett volna. Cseppet sem titkolva néztem az arcába, vártam, hogy a szemeimbe nézzen. Már eléggé közel volt, mikor ez bekövetkezett.
•”Hajrá! ” – adtam ki magamnak a vezényszót.