Alexandra vágyakozásai 4. részlet

– Alex, gyere a dolgozószobámba – mondta, miközben hátratolta a székét, és elegánsan a tányérja mellé helyezte a szalvétáját.
Úgy követtem, mint a hűséges öleb. Passzivitásom feltűnt az asztalnál ülőknek. Újabb kitörést vártak.
– Ülj le – mutatott a bőrkanapéra, s én leültem. Leült velem szemben a zsámolyra, ugyanarra, mely fölött olyan durván elbántak velem. Előrehajolt, karjait a combjain pihentette. Ez a póz több melegséget árasztott, mint az a hűvös zárkózottság, mellyel többnyire engem kezelt. A mester simogatása volt benne, ezzel is fokozva bennem a szexuális vágyakozást, megújította és megerősítette közöttünk a vágy kötelékeit.
– Kétségtelen, Alex, hogy mindkettőnknek arra van szükségünk, hogy itt maradj, és befejezzük, amit elkezdtünk. – Ahogy beszélt, a szavai vad tüzet gerjesztettek bennem. – Bízom benne, hogy megérted, jobban, mint valaha, hogy mennyire a te döntéseden múlik ez a játék. És ha úgy döntesz, folytatni fogjuk, folytatjuk, amíg meg nem hódítjuk a képzeleted.
– Nagyon szeretném, ha folytatnánk – mondtam. – Megbüntetsz azért, ami az éjjel történt? – Éreztem, hogy hideg fut végig a testemen. Ez a kérdés gyötört, amióta csak tegnap éjjel felmerült az a gondolat, hogy mégis itt maradhatok.
– Én sohasem büntetek. Az egyezségünk nem változik. Ha saját elhatározásodból követed az utasításomat, maradhatsz. Egyszer már megsértetted a megállapodásunkat Azt javaslom, most próbálj jobban engedelmeskedni. Nem akarok még egyszer megbocsátani neked.
Parancsoló tekintélyét, mellyel meg volt áldva, még sohasem éreztem ennyire nyilvánvalónak. Mégis, valami megváltozott. Korábban nem értettem igazán, mennyire igaz, hogy én akartam eljátszani ezt a színjátékot. Most már értettem. Korábban azért vetettem alá magam az akaratának, mert úgy tudtam, akár vissza is utasíthatnám. Most már nem. Egyáltalán nem vágytam arra, hogy kisebbítsem az érdemeit. Már bölcsebb voltam, és ezzel újabb játék kezdődött.
– Többé nem fogok ellenszegülni a kívánságaidnak. – Csak ennyit tudtam mondani.
Kiegyenesedett felvette korábbi helyzetét az íróasztala mögötti széken. Éreztem a hideg szél leheletét, újból közénk állt a zárkózottsága. Ennek ellenére még sohasem szökött bennem ilyen magasra a szexuális vágy. Még sohasem akartam semmit sem annyira, mint őt ezekben a pillanatokban.
– Nem tudok napirendre térni valami fölött Reggie – kérdeztem merészen.
– Miről van szó?
Még mindig a kanapén ültem, kissé elfordultam.