Léonard Bourleans 1. rész

– Tartsa meg az aprót!
Léonard, a Le Monde újságírója épp fizet egy kávézó pultjánál. Kint zuhog az eső, ezért csábította úgy a kis sarki épület egy italra. Belebújik mélynarancs kabátjába, s az ajtó mellett kinéz az ablakon.
Még mindig esik... vár még pár percet, nem akar bőrig ázni.

Az utca tócsái fodrozódnak a forgalom dübörgésétől, s minden egyes esőcseppnél egyre nagyobbra dagadnak. A szemközti épület ablakain lévő zsalut veri a szél ütemesen neki – nekiütődik a keretéhez. A Nap nem látszik az égen, délután fele szürkületi sötétnek hat a fény.
A férfi türelmetlenül toppant a lábával. Szemközt megáll egy villamos, s kiszállnak belőle az utasok. Egy igazi macsó, egy idős hölgy, egy lenszőke szépség, egy öregúr, mindenféle néppel száll ki, miközben punkfrizurás egyének lökik a népet, nem megelégedve a jármű elhagyásának sebességével. A tömeg cipője lassan ütemesen lép, mintahogy a zsalu csapódik. Majd a cipőtalpak egyre lassabban taposnak bele a pocsolyákba, lassítva emelkednek a térdek, az emberi láb kiegyensúlyozott mechanizmusa. Végül milliméternyi mozgás zavarja csak a harmonikus képet, az idő mintha lelassult volna. Léonard szíve azonban az időtelenség ellenére egyre sebesebben ver, majd szinte kiugrik a helyéből. Látja, hogy a szőke nő, aki egy mérföldekkel arrébb lévő barátjával beszélget telefonon csigalassúsággal átkel az úttesten se balra, se jobbra nem tekintve. A szél feltornyozza haját, s percekig dobálja, majd lassan ereszti csak el, s ismét vállára borul, arcába csap.

A férfi szürke szemei óriásira nyílnak, ahogy látja, hogy egy fekete autó ugyan olyan időtlen tempóban, de egyre-egyre közeledik a nőhöz. Lehalkul a világ, a lassú léptek hangja elhal, az ordító duda semmibe vész: a nő feje lassan az autóhoz fordul.
Keze szétnyílik, a telefon milliméterről milliméterre zuhan a földre egy csatornafödőre. Felső és alsó ajkai elválnak egymástól, ahogy egy hatalmas hangorkán a semmibe, egy sikoly repeszti szét őket.

A kávézóval szemközti oldalon megáll egy villamos. Léonard, mintha álomból riadt volna, révült szemmel látja, ahogy leszállnak róla az utasok. Egy igazi macsó, egy idős asszony, egy lenszőke szépség, egy öregúr, mindenféle néppel száll ki.