Lépések - Első lépés

2007 novembere
Tökéletes léptekkel, szinte már a levegőben lépkedve, szelték át a parkettet. Merev, tekintélyt kölcsönző tartásuk, minden jelenlévőt magával ragadott. Nem volt szempár, ami ne rájuk szegeződött volna. Alarick büszke és biztos léptekkel vezette Kristent, arcáról őszintének egyáltalán nem nevezhető mosoly sugárzott. A profizmus körüllengte párosukat. Tökéletesen tartották az ütemet. A hangfalakból felzengett Safura „Can i love forever” kezdetű sora, amivel egy ütemben megindultak, az eddig háttérbe szoruló párosok is. Gyönyörű látványt nyújtottak a parketten hibátlan összhangban lépkedő táncosok.
Tekintetemmel folyamatosan Kristent követtem, ahogy még sokan mások is. Hollófekete kontyba rendezett haja hibátlan kontrasztban párosult tört fehér ruhájával és hófehér bőrével. Mosolyogtam a gondolaton, hogy ez a gyönyörű lány könnyedén nevezhető a modernkori Hófehérkének is. De hát mégis mit várhat az ember profi versenytáncosoktól?! Maga volt a kecsesség és a nőiesség. Ott volt körülette az, a bizonyos érinthetetlenségi aura.
Közben a keringő a végéhez közeledett. Összeszorult a gyomrom. Eddig minden rendben ment, de most következik a meglepetés. Az utolsó pár taktus közeledtével fokozatosan csökkentetjük a világítás erősségét. A végére érve már csak az asztalokon és táncparkett szélén lévő mécseseknek kellene világítania, ezzel is kölcsönözve egy alaphangulatot. Remeget a kezem, már annyira ideges voltam. Több hetes kemény szervezői munkának köszönhetően tetszelgett a terem a mostani pompájában. Súlya volt minden pillanatnak. Azt mondják, nincs olyan, hogy tökéletes, mégis mindennek ezzel a nem létező fogalommal egyenértékűen kellett alakulnia. Elsős diákot még soha nem ért az a megtiszteltetés, hogy a szervező bizottság elnöke legyen. Valószínűleg én sem lettem volna, sőt magamtól nem is jelentkezem szervezői feladatokra, ha az édesanyám nem lenne dékán. Mondanom sem kell, a szervezésnél emiatt nem akadt ember, aki vitatkozni szeretett volna velem, nem mintha ezt, a felém irányuló tisztelet eredményezte volna. Mindenki szemében én voltam a dékán elkényeztetett lánya, akinek kilobbizták az elnöki posztot. Szerettem volna bizonyítani, de nem így. Gyűlöltem, hogy újra olyasmibe rángatott bele, ami magamtól eszembe se jutott volna.