A húgom fiókja

Hadd kezdjem a legelején. A történet idejében 22 éves egyetemi hallgató voltam, politikatudomány szakon. A 19 éves húgommal, Susannal éltem anyánk házában. Rövid idelátogatásaitól eltekintve édesanyánk már kb. 2 éve a Virgin – szigeteken élt, azóta, hogy a húgom elkezdett a művészeti iskolába járni.

Susan és én rendkívül jól kijöttünk egymással, de talán azért, mert egymástól független életet éltünk. Övé volt az egész harmadik emelet, az enyém a második, és gyakran napok teltek el anélkül, hogy láttuk volna egymást a reggeli kávézás kivételével.

A dolog, amit le akarok írni, azért történt, mert a tévénk elromlott. Általában véve nem tévézek sokat, de az 1996 – os Clinton – Dole tévévitáról nem akartam lemaradni. Megkértem Susant, hadd nézzem a kis tévéjén a hálószobájában. Ő beleegyezett.

Vacsora után felmentem a szobájába, miközben ő még mindig az első emeleti műtermében dolgozott egy festményén. A szobájában – zsebkendőt keresgélve – kinyitottam az éjjeliszekrénye fiókját és egy vibrátorra és két pornókazettára bukkantam. "Nocsak, nocsak, kishúgom... " – gondoltam magamban mosolyogva. Nem akartam, hogy minden – lében – kanál perverznek tartson, ezért egyszerűen visszaraktam őket és becsuktam a fiókot.

A vita végefelé – ami, bevallom, feleannyira sem izgatott, mint a húgom fiókjában lévő dolgok – Susan bejött egy pohár fehér borral, a szokásos öltözékében, ami fekete harisnyából és egy bő, buggyos pulóverből állt. Lerúgta a cipőit, az ágyra dőlt és megkérdezte, ki áll nyerésre.

A vita véget ért és azt mondta, hogy amennyire ő meg tudja ítélni abból, amit látott, biztos, hogy Clinton nyert.

– Tudod, mi a fura? Valahogy Alexre emlékeztet a beszédstílusa.

Alex a barátja volt, amíg egy hónapja nem szakítottak.

– Hiányzik? – kérdeztem, komolyan aggódva.

– Nem nagyon – ismerte be. De aztán egy apró kuncogás után hozzátette: – De azt be kell vallanom, hogy azért a szex igen.

– Tényleg? De miért hiányozna a szex, amikor itt van neked ez... – mondtam és kinyitottam a fiókot, előhúztam a vibrátort, vigyorogva az orrom elé tartva folytattam: – hogy úgymond betöltse az űrt...

– Add ide! – kiáltotta dühösen, odakapott és megpróbálta kiszedni a kezemből a ketyerét. De én gyorsabb voltam, hátat fordítottam, ő pedig figyelemre méltó erővel kapta el és szorította meg a csuklómat.

– Oké, oké, sajnálom – mondtam. – Visszaadom.