Egy nyári kaland

Nyár vége volt, már lassan közeledett az iskola szünet vége, alig vártam, hogy ismét találkozzak a régi barátokkal, ismerősökkel. Fiatal srác létemre nem sok titok van amit féltve őrzök, de "az" a dolog amivel már rég óta küzdök a nyári szünet alatt egyre csak erősödött, hajtott a vágy, a kíváncsiság. Nem volt olyan barát, vagy családtag akivel ilyen dolgokról szívesen beszéltem volna, valahogy ez az én kis titkom volt, jobban belegondolva nem kis titok, de ez nem igazán foglalkoztatott akkoriban. Annak tudtam be az egészet, hogy egyedülálló szülő gyermekeként elég nagy szükségem lett volna egy apára, de nem igazán talált anyám olyan férfit akivel jónak mondható lett volna a viszonyom. Ha jól emlékszem Augusztus 16. – án történt meg ez a kis incidens ami megváltoztatta az életem. Anyámmal és a barátjával úgy döntöttünk lemegyünk egy hétvégére a Balatonra. Nem igazán volt hozzá kedvem, teljesen más gondolatok jártak a fejemben, de végül beleegyeztem. Másnap kora reggel indultunk, hogy ne legyen olyan meleg, mert nem szeretnek nagy melegben vezetni. Mielőtt elindultunk volna lezuhanyoztam, hogy azért nézzek is ki valahogy ha már kirándulunk. Egy kettőre beugrottam a fürdőkádba és neki is láttam a fürdésnek, de valahogy a tegnap esti gondolatok nem hagytak nyugodni. Bekentem magam olajjal, megmostam a hajam. Szállnék ki a fürdőkádból de arra leszek figyelmes, hogy a farkam olyan kemény mint tegnap este mikor ábrándoztam egy magas, szőrös, pocakos férfiról. Valahogy mindig is az idősebb férfiak vonzottak, egyrészt mert a korombeli fiatalok nagy részével nem tudnék szót érteni, az idősebb korosztály témaköre érdekel, és velük beszélgetek a legszívesebben. Miután végeztem a fürdőben megittunk egy kávét, én pedig elszívtam egy szál cigarettát a teraszon. 7 óra körül lehetett, de a nap már pompázott az égen, mosolyt csalt az arcomra. Anyám pont ekkor jött ki:
– Mi ez a nagy jó kedv? – kérdezte.
– Semmi különös, csak azon mosolygok, hogy milyen szépen süt már most a nap, biztosan nagyon meleg lesz a délután. – válaszoltam.

Mielőtt mondani tudott volna valamit a barátja már szólt, hogy ideje lenne indulnunk. Gyors lecipeltem mindent a kocsihoz, hogy nekik ne kelljen annyit szenvedni.