Az almák fája

Fullasztó időjárást hozott az idei július. A hőmérséklet 30 fok felett. Szombat van, késő délután. A lakás egy katlan. Épp azon gondolkoztam, hogy el kellene menni valami hűvös, kellemes helyre, de hova? Megszólal a telefonom. A szám ismeretlen, ki a fene lehet? Elsőre ismeretlen, de kellemes női hang, és tényleg engem keres. Sziáz, tegez.
– Megismersz még?
– Hááát...
Csak lassan ugrik be, hogy a lányom barátnője lehet, akit „A Mentőakció” című opusomból már ismerhettek.
– Ági? – kérdem kisé bizonytalanul.
– Csakhogy lelesett.
Vidáman csevegve kérdezősködik utánam. Hogy s mint, merre, meddig... stb? Mondom, semmi, csak a meleg.
– Van valami dolgod, kötelezettséged a hét végére?
– Nincs, csak itt gubbasztok.
– Szóval nem vagy egyedül. És a gu, az melyik figura?
– Ööö... egyedül vagyok. – a papírtantusz lassan leér.
– És nem is vársz senkit?
– Nem.
– Nincs kedved átjönni hozzánk? Szívesen látnánk téged Zsófival együtt.
– Zsófit is hozzam, vagy már ott van?
– Igen, itt van, de ez nem a te lányod, Zsófinak hívják a húgom is. Szerintem ez eddig fel se tűnt neked. – gúnyolódik, és tényleg, teljes joggal.
– Csak ti ketten? – azonnal izgalomba jövök az emlékektől – Nem mintha nem mennék szívesen, de milyen alkalomból és hogyan?
– Ne félj, mindig akad alkalom az ünneplésre. Majd ha ideérsz, elmondjuk. Szóval akkor jössz?
– Naná – a hangomból nyilvánvaló lehetett a lelkesedésem, mert felnevet.
– Remélem, amilyen kitörő, olyan szilárd is a lelkesedésed. Akkor csipkedd, magad, mert mi „nagyon” várunk.
És ezt a „nagyon”-t úgy intonálta, hogy az máris betett nekem. (Lásd az előzményeket) Még szerencse, hogy semmi nem volt rajtam, mert megszorultam volna. Farkam már a remélhető, örömökre készült. Mivel mostanában nemigen volt nő az életemben, rettenetesen fellelkesült. Hozzányúlni nem akartam, tehát szépen vettem egy hideg zuhanyt, ami a felöltözéshez és induláshoz úgy is szükséges volt. Mit mondjak, nem sok idő kellett hozzá. Még szerencse, hogy a rendőrök nem láttak meg, mert a kocsimat is a vágyaimmal hajtottam, de akárhogy néztem utólag, a fogyasztásom ettől nem csökkent, hanem nőt.
Az út majd fél óra a Kelenvölgyig, de most 20 percig sem tartott. Megállok az utcában, de nem a ház előtt, nem kell mindenkinek tudni, hogy a lányok vendéget fogadnak. Becsengetek a kaputelefonon. Videós, de a képernyőn nem látszik semmi.