Családi riportok 1. rész

Jó néhány éve – miután megírtam az én igaz történetemet itt – elkezdtem "kihegyezett" fülekkel mászkálni az ismeretségi köreimben, mert lehetetlennek tartottam, hogy csak velem esett meg ilyen történés. Figyeltem a közeli és távoli ismerőseimet és kutattam a jeleket, egy – két véletlen elszólást, jelentőségteljes nézést, nem átlagos reagálást kissé vaskosabb poénra, stb. Amikor úgy éreztem, hogy valakiről nagyjából sejthető, hogy valamelyik családtagjával nem a megszokott kapcsolata volt vagy van, akkor elkezdtem puhatolózni és néha belenyúltam a tutiba.
Eddig öt ilyen embert találtam és kivétel nélkül belementek, hogy elmeséljék nekem a sztorijukat és abba is, hogy megírjam. Diktafonnal beszélgettünk – mivel a memóriám nem bírta volna – és a végén persze átfésülve, letisztázva, de a lényeget nem változtatva leírtam. Persze a kutakodást nem hagyom abba, hátha találok még egy – két gyöngyszemet.

1.
Az első sztori egy exkolleganőmé, akivel még vidéken dolgoztunk együtt, aztán pár év múlva a fővárosban találkoztunk és azóta néha beülünk egy kávéra ide – oda, mondhatni, hogy haverok vagyunk. Az egyik kávézásunk alkalmával mesélte el az alábbi történetet, miután finoman rákérdeztem.

– Az egész azután kezdődött miután felköltöztem a fővárosba. Azt tudod te is, hogy nálunk vidéken akkoriban szinte semmi munka nem volt. Azt hittem Pesten több lehetőségem lesz, de csak egy kis közértben tudtam elhelyezkedni, nem túl sok pénzért, amiből még albérletet is kellett fizetnem, meg el kellett tartanom a középsulis fiamat, így képzelheted mennyi maradt hó végére.
Volt egy csajszi akivel általában egy műszakban voltunk és elég hamar összehaverkodtunk. Egy idő után feltűnt, hogy annak ellenére, hogy ő is albérletben lakik és a fizetése se sokkal több, mégis jobban él, mint én. Ezt abból lehetett látni, hogy jobb cuccai voltak, fodrászhoz meg kozmetikushoz járt, na meg amikor én a hónap vége felé azon agyaltam, hogy krumplit vagy tarhonyát vacsorázzunk – e, ő a Mekiben kajált és még engem is meghívott párszor.
Egyszer egy ilyen Mekis délutánon kissé zavarban és dadogva – nyökögve megkérdeztem, hogyan is van ez, erre ő lazán elmosolyodott és azt mondta:
– Van egy másodállásom. Neked elárulom, mert tudom, hogy te nem adod tovább, de ha elmondod az se lényeg, mert két hét múlva úgyis kilépek.
– Ne már! Te vagy az egyetlen jófej csaj ezen a szar melóhelyen. Kivel fogok én hülyülni ezután?