Szexbérlet 3. rész - Ez egy új világ

Egyik hét jött a másik után és minden nap egyre jobban zavart, hogy miért nem tudhat a találkozóinkról Lívi? Lehet, hogy ez mindent megváltoztatna? Más lenne a "hozzám-állása"? Nyomasztott, mégsem tisztáztam a helyzetet. Megelégedtem azzal, hogy Klaudiával szinte pontosan ugyanazt a koreográfiát csináltuk végig minden alkalommal: simogatás, dédelgetés, ölbe ülés, amíg el nem megyek, utána ölelkezés, cirógatás és könnyű búcsú. Mindez rutinszerűnek hangzik, de adott egy olyan "otthonosság" érzést, ami nagyon izgató volt. Bár ugyanazokat a dolgokat csináltuk, majdnem ugyanúgy, mégis teljesen más érzetek maradtak meg együttlét után. Imádtam a dús idomait, a feszes, halvány bőrét és az illatát, mikor felizgult.
Továbbra sem kérdeztem rá, miért idegenkedik annyira attól, hogy a szájába vegye a férfiasságomat. Ha tényleg kényes az egyensúly hármunk között, jobbnak láttam, ha semmit sem kérdezek, hiszen minek rázzam a kártyavárat tartó asztalt?
Délutánonként jött a vibráló örvénylés, szédület Lívivel. Meghitt, szenvedélyes és a lehető legváltozatosabb együttlétek. Ha léteznek ebben fokozatok, akkor állíthatom, hogy minden nap egy kicsivel odaadóbbnak tűnt és édesebbnek éreztem a kéjt, amivel megajándékozott. Vagy csak a Klaudia által mesterségesen keltett bűntudat miatt? Kényelmetlen dolog, ha egyre nehezebbek a kérdések, különösen a kényes kérdések.

Eljött a nap, amikor úgy éreztem jót tenne, ha Klaudiával változtatnánk a megváltoztathatatlannak tűnő gyakorlatainkon:
– Klau, édes kincsem!
– Mondd, drága kandúrom! – dorombolta, miközben ledobta hosszú, laza pólóját, amiben aludni szokott és majd átbökték a mellbimbói.
– Klau, édes kincsem! – futottam neki újra és a szájára tettem az ujjam, hogy ne tudjon újra félbeszakítani, de most azzal terelte el a figyelmemet, hogy máris az ölembe helyezkedett és mélyen a szemembe nézve mosolygott rám, hogy jelezze nincs kedve semmiféle beszélgetéshez. – Szeretném, ha ma a szádba vennél. – nyomatékosítandó a kérésemet még hozzá tettem: – Mindenképpen meg kell tennünk. – amikor kimondtam már éreztem, ezt a kiegészítést nem lett volna szabad megtennem.
– KELL??? – és szemöldöke valószínűtlenül magasra szalad fel a homlokán. – A számba akarsz spriccelni???
– Bevallom, annyira szeretném, hogy ezt kellene most végrehajtanunk... – fogalmaztam át a terveimet és elővettem ehhez a mondathoz a lehető legjobb minőségű esdeklő kóbor nézésemet.