Áldozat

Damien tizenegy éves volt, mikor szülei elvitték őt a kőgyűrűhöz Castleriggnél. Teljesen elbűvölte az, hogy milyen egyenetlen és csorba, semmiben sem hasonlít Stonehenge rendezett tömbépítményeire.
– Mint a sárkány fogai – suttogta az anyukájának, aki rámosolygott, és így felelt.
– Igen, pontosan olyan.
Ha csak egy kicsit fiatalabb lett volna, Damien körbeszaladt volna a gyűrű körül, összekötve a köveket, akár a tű, hujjogatott volna még nem mutálódott hangján. Az apja hamar ráunt volna a helyre, ahogy minden olyan dologra, ami nem hozott nekik sem pénzt, sem tekintélyt. Jobb csendben maradni, és nézni, ahogy a naplemente rejtelmes melegbe burkolja a körülött lévő hegyeket.
– Mágikus szertartásokat szoktak itt végrehajtani – mondta az anyja, hangja elárulta, hogy csak ugratja.
– Mihez? – kérdezte Damien.
– Ó, ahhoz, amire minden férfi vágyik, azt hiszem. Elképzelhetetlen vagyonért. Azt hiszem, néhány szüzet is feláldoztak.
Damien elpirult, elég idős volt már hozzá, hogy tudja, mi az a szűz.
– Ne tömd tele a fiú fejét badarságokkal! – csattant fel az apja, és hangjából egyértelmű volt, hogy a látogatásnak vége.
– Nem maradhatnék még egy kicsit? – könyörgött Damien.
Különös volt, mintha a nap melege egyáltalán nem érné el apja jóképű arcát. – Nem. Gyerünk már, Rebecca!
Elmentek, Damien azonban lemaradt, annak ellenére, hogy tudta, később még megkapja érte a büntetését.
Sosem felejtette el azt a napot.
Rafe belekortyolt a pintbe, a keserű íz éles ellentétben állt az előtte lévő, édes látvánnyal. Körülbelül húsz, huszonegy környékére becsülte a kölyök korát. Karcsú alak, éppen hogy alacsonyabb Rafe két méteres magasságánál, laza, szőke haja volt, és holdsápadt bőre, Rafe szinte a helyiség túlsó feléről is érezte az ízét. Próbált lazának és magabiztosnak tűnni, de lábát bárszékének lába köré fonta, ujjaival folyamatosan a játszott.
Lehet, hogy szürke szemei jegesek, de egész éjjel Rafe-et figyelték.
Eljött az utolsó rendelések ideje. Ideje cselekedni. Rafe nem is törődött a pint üledékével, csak letette a poharat, és a bárhoz sétált. – Láttál valamit, ami tetszett?
A kölyök elpirult. – Talán.