Férfi szemszögből 1. rész

2005.

Eléggé bekattantam; sok mindent el lehet mondani rólam, de azt, hogy a munkámat hanyagul végezném, nem. Még csak pár éve voltam annak a fiú kollégiumnak az egyik felügyelője, de a srácok csípték a fejemet, nem voltam túl szigorú, megértettem velük a hangot, elvégre én is világ életemben kollégista voltam. Volt kollégistákkal még ma is eljárunk fesztiválokra, bulikra, sokszor együtt iszunk, kocsmázgatunk, szórakozgatunk.
De aznap éjjel nem nekem, hanem a srácoknak kellett volna szórakozni. Koli-buli volt, dedós kis esemény, de persze lányok-fiúk ellógtak a buli előtt, hogy jól becsípjenek, aztán spiccesen táncoljanak. Mivel az iskola magas színvonalat nyújt, nem csapunk mi nevelők nagy hepajt az ilyen esetekből, a kicsiknek is kell élni; most fiatalok, elvezzék ki. A lány – és fiúkollégium külön-külön épület, ezeket a bulikat pedig a nagy étkezőben szoktuk tartani, mennek a fények, a hangos zene, minden, ami kell.

Én a piás pult mellett álltam, ahol szigorúan cuccot lehetett inni, így kicsit sem volt fura, hogy a diákok fele szinte holt- vergődött a parketten, már így, fél tizenegy felé. A kicsik sosem tudják mértékkel kiélvezni a pillanatot.
A lánykolesz két felügyelőjével beszélgettem, negyvenes, férjezett asszonyok voltak, az egyikük alacsony, kissé kövérkés, a másik pedig legalább ötvenötnek nézett ki, ráncos, mélyen ülő szemekkel. Mindketten besavanyodott nők voltak, akiknek csak nyűg volt egy ilyen bulin felügyelni. Nem volt nagy élmény velük a bájcsevej – akármikor ellőhettem egy poént, ők néha nagykegyesen maximum elmosolyodtak.
Olykor odajöttek a srácok is, de nem róttam szemükre, hogy inkább a spicces kislányokkal foglalkoztak, akik rendesen megmutattak magukból, amit csak kell. Voltak itt már igen fejlett lánykák, akiktől nekem is zúgni kezdett a fejem, ezért inkább néztem a földet, de nem akartam, hogy egy diáklány látványától felizguljak, az eléggé morbid dolog lett volna.
Az iskolában egyébként tanítottam is, de csak egy osztályban, nem volt rám nagy szükség, de azért mégis benyomtak, hogy legyen tennivalóm, amiért a fizetésemet kapom. Abba a tizenegyedikes évfolyamos osztályba járt az a kislány is, Panni, akit rendkívül csendesnek, magába zárkózottnak ismertem meg.