Most pénteken 1. rész

Sikerült kölcsönkérnem egy kocsit. Gondoltam meglepem a páromat és elmegyek elé a munkahelyéhez. Ahogy elindultam valami gonosz bújt belém. Hisz előbb azt gondoltam még, hogy felhívom, de ahogy egyre közelebb értem már sokkal jobb ötletnek tűnt, ha titkon megfigyelem és legfeljebb majd később veszem fel.
Legnagyobb meglepetésemre, egy, az épület előtt parkoló autóba pattantak azzal a sráccal akivel önfeledten beszélgetve léptek ki a munkahelye ajtaján.
Cikáztak a gondolatok az agyamban. Felderengett, reggel megbeszéltük, hogy én várhatóan csak késő este végzek, ő pedig elszalad, vesz pár dolgot és itthon fog tevékenykedni, vagy pihenget egy kicsit, mert elég hajszolt napokon van túl. Tehát külön jó, hogy pénteken csak kettőig tart a munkaideje. Persze semmi rosszat nem sejtettem. Úgy véltem a kollégája elviszi a metróhoz, hogy ne kelljen villamosoznia, amikor indítottam és utánuk eredtem.
– "Micsoda kerülőt tesz ez a fiú... " – villant be még mindig gyanútlanul, a metróállomás mellett elhaladva és a felénk vezető úthoz képest teljesen más irányba kanyarodva. Amikor azonban bekanyarodtak egy takaros kis panzió parkolójába, nyilvánvalóvá vált: itt tök másról van szó.
Valami irgalmatlanul keserű fájdalommal keveredő határtalan izgalom lett rajtam úrrá, figyelve őket miközben eltűntek a bejárati ajtón belépve.
Rápillantottam az órára. Negyed három. – "Várok egy húsz percet... " – gondoltam – "s ha nem jönnek ki, bemegyek utánuk. "
Csigalassúsággal teltek a percek és persze nem jöttek. Bementem. Először még jó ötletnek tűnt, hogy felfedjem magam a recepción, de amikor a pultnál álló kiscsaj megszólított, már inkább úgy döntöttem kiveszek egy szobát. Második emelet, 230-as, a folyosó végén.
Mintha a 229-ből neszek lettek volna hallhatók, ahogy elhaladtam előtte, egyébként síri csönd volt a folyosón. Kinyitottam a szobámat. Szerencsémre olyan volt a helyiség elrendezése, hogy jó eséllyel a szomszédban is ugyanaz lehetett. Egy kis előtérből nyílt a WC-zuhanyzó, no meg a szoba. Odatapasztottam a fülem a falhoz. Úgy voltam vele, ha mégsem a szomszédban vannak, ráérek még végigszaladni az elsőn és a harmadikon, hisz ismerve a párom, tudtam nem szívesen sieti el a "dolgokat".
De végül maradhattam. A vékony falak miatt csak a leghalkabb sugdolódzás nem volt pontosan kivehető.
– Bezártad az ajtót? – hallottam meg az ismerős, aggodalmaskodó hangot.