Legális hűtlenség

Soha nem felejtem azt a napot, amikor sírva mentem dolgozni az akkori munkahelyemre. A könnyeim csak úgy folytak végig arcomon. A szívem legmélyén tudtam, hogy hiába volt három csodás évünk Erikkel, minket is elért a kapcsolati válság rettegett jele. Pontosan 7 hét telt el, hogy hozzám ért volna szexuálisan. Nem tudtam feldolgozni, hogy a megszokott napi együttlétek után egyszeriben nem kíváncsi már rám, az, akit mindennél jobban szeretek. Tudtam, hogy ez a tény, már nem az első jele annak, hogy a szerelmi görbénk lefelé kezd zuhanni. Nehéz tudomásul venni és elfogadni, hogy kevés lehetőségünk van arra, hogy visszatérjenek a régi szép idők. Tisztában voltam azzal is, hogy valamilyen szinten hibásak vagyunk mind ketten, de van esélyünk túlélni minden elénk tóduló akadályt. Mivel évek óta éltünk együtt, ismertem Erik vágyát és gondolatait. Tudtam, hogy mielőtt megismert, hódolt a legősibb szenvedélynek a kurvázásnak. Érdekes dolog ez, hogy az emberek nagy részét mennyire megosztja a legősibb szakma, annak ellenére, hogy a legtöbb tagadó, pont róluk ábrándozik. Engem mindig felizgatott, ha azokról az időkről és együttlétekről beszélt, amelyben prostikkal volt. Szerettem hallgatni, az érzéseit és tapasztalatit. Mindig felcsigázott, ha arra gondoltam, hogy egy olyan nővel van, akit semmi másra nem használ, mint arra, hogy a szükségleteit kielégítse. Szerintem hazudik az, aki tagadja, hogy nincs abban semmi mocskos izgalom, hogy azzal lehetsz, akit csak kívánsz. Izgalmasnak tartottam, hogy mint egy katalógusból, kiválaszthatod a vágyaidnak valót. Engem végtelenül beindított a tudat, hogy Erik volt olyan belevaló, hogy bárki előtt vállalta, ő bizony élt a lehetőséggel. Tudtam, a szenvedély mulandó és az egér is megunja, hogy ugyanabba a lyukba kell járnia.
Így pár hetes önsajnálat és erkölcsi vívódás után, megkérdeztem tőle, hogy mi baj van? A válasza olyan volt, mint egy előre megírt sablonduma – Semmi sem, minden rendben – válaszolta, majdnem hihetően...
– Miért nem nyúlsz hozzám, több mint 7 hete? Kérdeztem egyre komolyabb hanggal.
– Nem tudom. Egyszeriben nagyon sok minden van és nincs nagyon kedvem. Felelte komor hanggal.
– Nézd kicsim, eléggé nagyok vagyunk ahhoz, hogy tudjam, valami oka csak van, hogy egyszeriben megváltozunk. válaszoltam a világ legmegértőbb nője hangon.
Amikor a mondatom befejezése után néma csönd következett, tudtam, hogy baj van. A struccpolitikát hamarosan a valóság tudata váltja majd fel.