Tanyasi csirke 1. rész

Aznap nagyon összevesztem anyámmal. Először csak a szokásos témákkal jött: miért ülök ennyit a gép előtt, ne vonuljak félre, menjek el a barátaimmal valahová, itt a nyár, ilyenkor a normális lányok a strandon vannak én, pedig még mindig olyan fehér vagyok, mint egy kriptaszökevény. Ahelyett, hogy befogtam volna a számat, megjegyeztem, hogy én nem a facen lógok, mint az osztálytársaim, hanem programokat próbálok írni, a strand a zsúfolt és unalmas, ráadásul bőrrákot kaphatok a túl sok napozástól, és különben is, biztos tudja, mint jelentenek az olyan hosszú és bonyolult szavak, mint a „kriptaszökevény”? Ez utóbbit talán nem kellett volna. Most már belátom, hibáztam, anyámat nem az eszéért vették feleségül, így aztán ordított egy nagyot, pofonvágott és jól becsapta az ajtót. Este a vacsoránál robbant a bomba, bejelentette, hogy három hétre leküldenek falura Miska bácsihoz, hogy „kiszelőztessem a fejem” meg „pihenjek egy kicsit a jó falusi levegőn”. Én persze tiltakoztam, de ezúttal apám is mellé állt – képzelem milyen ajánlatokkal sikerült a maga oldalára állítania – így látszólag igen mondtam.
Miska bácsi, anyám féltestvére, aki évente egyszer-kétszer feljön Pestre, egy vagy két véres papírba csomagolt tyúkkal, amit ajándékba kapunk – ezeket, aztán ahogy elmegy, kidobjuk, mert apám szerint nem higiénikusak – nagy hálásan elfogadja azt a 10 – 20. 000 forintot, amit anyámtól kap, majd elhúzza a csíkot. Állítólag egy tanyán él valahol a keleti határ mellett, de eddig még soha nem voltunk nála.
A következő napokban, titokban mindent bevetettem, hogy rábírjam apámat: változtassa meg a döntését. Óriási meglepetésemre nem sikerült. Miska bácsi meg kijelentette, hogy mennyire örül, hogy vendégül láthat, és ha már jövök megkért, vásároljunk be neki ezt-azt Pesten. Megmondta, hol kell leszállnom a vonatról, ő pedig a peronon fog várni, „hiszen olyan rég nem látott”. És eljött az indulás napja. Anyán kárörvendve feltúrta a táskámat, és nemcsak a laptopomat, hanem még a könyveimet is kihajította. Utáltam érte. Furcsa, hogy két ember, akiket a legszorosabb vérségi kapcsolat fűz össze, akik annyira hasonlítanak egymásra, mint két tojás – ezt az ismerőseink mondják – ennyire nem értik meg a másikat. Persze ha nem csak anyám testét, hanem az agyát is öröklöm, lehet, hogy a legjobb barátnők lennénk. Így meg... hol én, hol ő nyer a kettőnk közt pár éve folyó párviadalban.