Az első alkalom

Néhány évvel ezelőtt történt meg amit most megosztok veletek. Ez volt az első gruppen élményem és sosem fogom elfelejteni!

Volt egy gyerekkori barátom, nevezzük öt Péternek. Péter vállalkozó volt és elég kötetlen munkaidőben dolgozott. Feleségével akkoriban már nem éltek túl jól ezért érthető volt, hogy nem nagyon szeretett otthon lenni. Mindennaposak voltak náluk a veszekedések. A felesége fűvel, fával... tehát ha tehette munka utána barátainál múlatta az időt. Sokszor nálunk is aludt, mert nem volt kedve otthon veszekedni. Én akkoriban még egy gyárban robotoltam és mellette építgettem a vállalkozásomat, amit akkor még másodállásban csináltam. 30 éves voltam és bírtam a 16-20 órás munkanapokat. Általában a műszak lejárta után mentem "maszekolni" ahogy az lenni szokott.

Sokszor előfordult, hogy amikor hazaértem, Péter ott volt nálunk. Ültek a teraszon a feleségemmel, Andreával, és beszélgettek. Péter sörözött, Andi pedig csak ült és hallgatta. Péterből ömlött a hülyeség. Nem volt ember akit ne tudott volna megnevettetni. Andinak sokszor folytak a könnyei a nevetéstől. Amikor hazaértem Péter mindig azzal fogadott, hogy "már féltem hogy nem jössz és nekem kell meginni az összes sört! " Ilyenkor gyors zuhany, esetleg valami kaja, ha napközben nem sikerült bekapni valamit, aztán csatlakoztam hozzájuk. Rengeteget ökörködtünk, vidáman teltek a napok és az éjszakák. Most így visszaemlékezve, az volt életem legszebb nyara.

Egy késő őszi napon történt, hogy munka után egyenesen hazamentem, mert az aznapra tervezett maszek elmaradt, így korán érkeztem. Klasszikusan szólva váratlanul. Péter kocsija a ház előtt állt, ami nem okozott meglepetést, hiszen szinte mindig nálunk volt. Nem voltak a teraszon, ami nem is csoda, hiszen, bár a nap fényesen sütött, elég hűvös volt az idő. Végigmentem a teraszon és bekukucskáltam az étkező teraszra nyíló ablakán. Amit akkor láttam ledöbbentett. Andi és Peti ott álltak és csókolóztak.

Nem tudtam hirtelen mit csináljak. Menjek be és kezdjek balhézni, vagy csináljak úgy mintha semmit nem láttam volna. Szerencsére ők nem láttak meg, így volt néhány percem gondolkodni. Aztán az utóbbi mellett döntöttem. Édesapám mindig arra tanított, hogy mielőtt elhamarkodott döntést hozok, gondoljam át még egyszer higgadtan.