Életem szerelme

Egy év plusz mire nem képes, igaz? Sokan abban a hitben élnek, hogy a 18 életévet amint betöltik, azonnal megváltozik minden. Ez hol teljesen hol pedig csak részben igaz. Nálam is változott, de olyan irányba, amilyenre már régóta nem számítottam. A tizennyolcadik születésnapomon mikor felkeltem, egy nagyon sóhajtottam.
– Nem akarom! – Motyogtam a szobámban. No persze nem kell már rögtön az elején rosszra gondolni, csupán nem akartam megélni ezt a napot. Ismervén a családomat ismét csak leszólogatásokat kapnék ajándékok helyett. Mondjuk jogosan, mivel eddig ugyan sok kapcsolatom volt, de eddig a leghosszabb egy internet szolgáltatóval volt 2 év. Jó, viccet félre téve, 2 hétnél hosszabb együttlétem sem fiúval, sem pedig lánnyal nem volt még. Egészen eddig a napig? Irány a fürdő! A zuhany alá állok, s rögtön megszólal a telefonom.
– Ki a fene ír ilyen korán?! – Mérgelődtem magamban. Még épp hogy csak vizesen, de kimászok a kabinból és megnézem, hogy ki az a lángelme aki zavarni mer ilyenkor. Az egyik osztálytársam volt az.
– "Hééééé hol vagy már?... ma jön az új osztálytárs, már rég elkellett volna készíteni a szivatást! " – Ahh nincs kedvem! Nem akarok ismételten újoncokat megszivatni aztán más suliba kergetni. Nem is válaszoltam. Fogtam magam és vissza cammogtam a zuhany alá. Törülközés, fog mosás. Felöltöztem, majd végül a haj.
– Anyu, apu elmentem! – Voálá! Így kell kirontani a házból anélkül, hogy bármiféle "remélem mostmár okosabb leszel" jellegű dumát kapna az ember. Busszal 10 perc alatt a suliban voltam. Persze mi volt az első? Na ná, hogy a haverok a nyakamra akasztják magukat.
– Hé haver. Erre a gyerekre milyen terveztél?
– Semmilyet. – Válaszoltam igen csak flegmán. Igen még nekem is fájt. Leültem a székre és vártam, hogy kezdetét vegye eme nap. Legalább is az volt, míg be nem lépett a terembe ez az elképesztő, észbontó, szívvadító vhááá! A szívem kihagyott egy jó pár vérpumpáló löketet. A szemei, az arca a haja a széles válla, a teste. Sírok! Na jó nem, csak majdnem.
– Hali, Dani vagyok. – Első benyomás, laza mint az osztály nagy része. Hamar be fog illeszkedni. A nap sulis részének a végén, úgy, hogy senki ne vegyen észre követni kezdem ezt a bizonyos égből jött Danit. Kíváncsi voltam, hogy mégis hol lakik. A buszra várva egyre inkább azon aggódom, hogy nehogy az én buszom hamarabb jöjjön, mint az övé. De mit ad Isten. Ugyan arra a buszra száll fel, mint én. Még szép, hogy mellé ülök.