Egy kis móka

Néhány évvel ezelőtt egy luxus lakóparkban éltem. A kisebb fajta palotámmal szemben egy nagyszerű fickó lakott, akit Janinak hívtak. Janit szinte mindenki ismerte és kedvelte a városban. Saját üzlete volt, amit elbűvölő modorával felvirágoztatott. Hetente többször is – különböző meghívásoknak eleget téve – a lakásán kívül töltötte az éjszakáját. Emellett nagyszerű sportember hírében állt. Összefutottunk néha a telep golfpályáján. Rendkívüli érzéke volt hozzá, hogy a társaságában lévők számára kellemessé tegye a közelében töltött idő minden pillanatát. Bármilyen összejövetelen megjelent, mindjárt a társaság középpontja lett. Szerencsésnek éreztem magam, mert hamarosan igazi, közeli barátok lettünk – közösen tartottunk nem egy partit, szerveztünk golfpartikat, vitorlás kirándulásokat. Egyre gyakrabban voltunk együtt és ez mindig nagyszerű érzéssel töltött el. Olyan érzésem volt, hogy ő az a fajta, aki sohasem kötné le magát hosszabb időre egyvalakivel; aki hamar kialakítja a maga társaságát, de nem hiányzik a számára egyetlen társaság sem konkrétan.

Az igazság az, hogy pokolian megkedveltem. Ő egy olyan belevaló kis fickó volt – nem volt 170 cm – nél magasabb –, de nagyon szép, arányos testű. Emellett egy igazi mókamester veszett el benne. Igaz, hogy néha már számomra is túlzásnak tűnt egy – egy tréfája, de ilyenkor előtörtek a régi kollégiumi emlékeim, és kihívtam egy kis birkózásra. Megragadtam és megpróbáltam földhöz vágni. Ez azonban egyáltalán nem volt egyszerű dolog, mert Jani alacsony volt ugyan, de kellőképpen erős.

Elhatároztam, hogy a harmincadik születésnapján egy partit adok. A vendégeket hozzám hívtuk meg, és mindenkinek meghagytam, hogy olcsó parókát és tréfás ajándékot hozzon. A vékony és ritkás haja volt az egyetlen, amire Jani érzékeny volt. El lehet képzelni azt a derültséget, ami kísérte az ajándékcsomagok kibontogatását, és ahogy egyenként fel kellett mind próbálnia. Ő vette a lapot, benne volt a mókában, sőt nevetve felkért mindenkit, hogy mi is próbáljuk fel valamennyit. A végén azért odajött hozzám, és megígérte, hogy ezt még visszakapom.

Néhány héttel később, egy kimerítő napom után hazatérve, bekaptam egy szendvicset, majd ledobtam magam az ágyra a televíziómmal szemben. Gondoltam végigkapcsolgatom, hátha találok valami jó műsort. A készülékből jövő fényen kívül nem volt semmi világítás, vagyis sötét volt a szobámban.