A takarítónő 1. rész

Sajnos a férjem nem törődik velem, időnként rám mászik, belém dugja a szerszámát, lök rajta néhányat amitől gyorsan elélvez és lemászik rólam hogy aztán horkolva elaludjon. Már a melleim sem érdeklik, csak a saját maga mielőbbi kielégülésére koncentrál. Pedig nagyon vágyom arra, hogy valaki vegye birtokba a testemet, játsszon rajta mint egy hangszeren

Válásom után rám szakadt a ház minden áldása, többek között a takarítás is. Talán nem kell bizonygatnom, hogy ez a férfiak többségénél jelentősen háttérbe szorul a focimeccs nézéssel szemben is ami talán a szabadidő eltöltésének legsilányabb módja. Legalábbis mióta sehol sem vagyunk a világranglistán.

Barátaim szimpatizáltak velem és egymás után ajánlották saját takarítónőiket. Eleinte idegenkedtem az ötlettől hogy valaki sertepertél a házban vizesvödörrel meg seprűvel a kezében, de hamarosan ráébredtem, hogy nincs más megoldás számomra, hacsak nem akarom magamra vállalni ezt a feladatot is. Ami megnehezítette a döntésemet az a nem kis anyagi teher amit a 350 négyzetméteres kétszintes ház rendszeres takarítása jelentett. Az ajánlott takarítónők mindegyike magas órabér alapján vállalná a takarítást és előre senki nem akart adni egyösszeges ajánlatot a ház megtekintése után sem.

Ahogy az elhatározás erősödött bennem, hogy felveszek valakit kiszélesítettem a keresést és egyre több jelentkezőt sikerült találni. Egyikük, egy korai negyvenes nő aki Márta néven mutatkozott be, majdnem fele áron vállalkozott, mint az átlag. Kértem referenciát és három helyről kaptam kedvező véleményt róla. Úgy döntöttem, hogy felajánlom neki a lehetőséget és miután megegyeztünk az általa kért óradíjban, körülvezettem a házban. Alaposan megnézett minden helyiséget és másnapra ígérkezett az első, heti-jellegű kistakarítás elvégzésére.

Reggel a megbeszélt időre megérkezett. Egy kis sporttáskával a vállán állt az ajtó előtt és amikor azt kinyitottam, széles mosollyal az arcán viszonozta köszönésemet. “Hol öltözhetek át” kérdezte kissé felemelve a sport táskát, jelezve hogy abban van a munkaruhája. “Ahol kényelmesen érzi magát” válaszoltam lazán, majd folytattam kissé játékosan “én nem vagyok szégyenlős, miattam nem kell elbújnia” és rámosolyogtam.