Apuci kicsi lánya

Először is, ez nem igaz történet...

Huh! Év vége, ez másnak megváltás nekem merő unalom. A suli mintájának, a példájának és nem utolsó sorban, a példás magatartású üdvöskéjének, kész rémálom!
Először is, nem elég, hogy mindig mindenki a szememre veti mekkora egy stréber vagyok, még táborba is akarnak küldeni a szüleim, hála istennek látok egy kis reményt, hogy meggyőzzem őket az ellenkezőjéről. Végül is 16 éves vagyok, ennyi nekem is kijár!
Másodszor meg, megkért a legjobb barátnőm, hogy segítsek a nagyanyjának, a könyve írásában... Egy kisebb összefoglalót kéne írnom az érzéki gyönyörről, pont én a mintagyerek! Persze, amikor rákérdeztem, hogy miért nem ő segít, azt mondta, ő nem megfelelő erre, mert a nagyanyjának egy ismeretlen kell... ráadásul egy történet keretében...
– Na, essünk neki, csak nem olyan nehéz... – de igenis az!
"Hol is kezdjem?... Azt hiszem sokan vannak így, el szeretnék mondani/írni, de nem tudják elkezdeni. Talán az odaégett pirítósokkal vagy a kellene, de az is lehet, hogy csak úgy merészen a közepébe kéne vágni.
De én szerintem mindegy, hogy egy történetet hol kezdünk, hisz számomra a lényeg a mély érzéki átélés... "

– Kori segíts már! – hát igen, ennyit az átélésről. Pont most kezdtem volna ecsetelni, hogy az érzéki gyönyör milyen is valójában, de nem, az én drága jó apám közbeszólt! nÉs milyen nehéz lesz újrakezdeni...
– Nem érek rá! – kiáltottam az emeletről, egy kissé remegő hangon. – Nem lehetne később?
– Nem – hangja határozott és halk volt –, most gyere.
Hangosan sóhajtottam. Ilyen az én apám, ha ő akar valamit, akkor annak úgy is kellett lennie. Harmincas évei végén jár és még mindig nagyon jóképű. Akárhányszor jön hozzánk valaki, vagy mi megyünk el, mindig megcsodálják – a fiatal és idős nők egyaránt –, ilyenkor mindig büszkeség fog el. Igen az én apám még mindig vonzó férfi.

Mire a konyhába értem különös látvány fogadott. Apám felrobbantotta az ebédet. Eléggé komikus látvány volt ott látni egy rakás krumpli és húsdarabok által alkotott kupacon csúszkálni.
– Hát itt meg mi történt? – alig bírtam visszatartani a nevetésemet.
– Azaz átkozott macska! Tudtam, hogy nem kellett volna megtartani! De nem! Ragaszkodtatok hozzá, és most nézz körül! Az egész konyha egy disznóól! – dühöngött.
– Ha jól értem a macska okozta a felfordulást. – mégsem robbant fel semmi... – Mégis, mit csinált?