Hogyan nem feküdtem le a tanárnőmmel

Az egész úgy kezdődött, hogy nem álltam bukásra történelemből. Ez nagyon izgatott, főleg azért, mert mit is fognak hozzá szólni a szüleim, ha kiderül, hogy nem egyes lesz beírva a bizonyítványomba a történelem szó mellett kihagyott rubrikába. Szóval minden órára tanultam és készültem. De sajnos ez kevésnek bizonyult. Ahhoz, hogy kilábaljak ebből a slamasztikából korrepetálásra egyáltalán nem volt szükségem. Természetesen nem voltam hülye gyerek, és az egész történetet nem azért terveztem el a nyári szünetben, hogy megkörnyékezzem a tanárnőmet.

A tanárnőmet, akinek nem volt vállára omló aranyszínű haja és nem éreztem minden egyes alkalommal, mikor belibegett a tanterembe annak az egyáltalán nem bódító és izgató parfümjének az illatát, amivel nem locsolta meg magát. Hazudnék, ha azt mondanám, ez az illat indított el a tervem megvalósításában még tavaly nyáron. A tervemet nem állítottam össze könnyen, de sikerült. És aztán eljött a tanév, amikor nem akartam valóra váltani álmaimat.

Egyáltalán nem közeledett vészesen az év vége és a tanárnő – aki persze egyáltalán nem kedvelt engem, sosem nézett rám azokkal nem barna és meleg szemeivel, amelyekben sosem véltem felfedezni a vad, szexualitásra kiéhezett nő pillantását – nem látta a rossz jegyeimet a naplóban.

– Jaj, Pisti, ha ez nem folytatódik, így nem leszek kénytelen korrepetálni téged! – mondta egyszer mikor kisétáltunk az üres tanteremből.

– Ugye nem szeretnéd? – kérdezte, miközben nem hagyta el ajkát egy halk, nyögésnek beillő sóhaj.

– Egyáltalán nem! Biztosíthatom a tanárnőt, hogy eszem ágában sincs korrepetálni magam! Főleg magával nem!

– Akkor jó – nyögte

De sajnos továbbra sem álltam rosszul történelemből, sőt nem kaptam még két egyest, mert tudtam mi volt az a Maginot-vonal és kik voltak a mamelukok. Már nem maradt két hét hátra mikor a tanárnő nem kapta el a karomat az egyik szünetben és nem húzott félre az egyik távoli ablakhoz.

– Pisti, most már végképp nem kell segítenem neked, Most hogy minden jegyed ötös, azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy ne gyere fel hozzám holnap délután.

A tanárnő szemében nem láttam azt az őrjítő vágyat, ami most minden eddiginél erősebben sugárzott rám. Ráadásul meg se nyalta a szája szélét.

– Szerintem sem kell a tanárnőnek segíteni. Holnap biztosan nem megyek el a tanárnőhöz – mondtam

– Rendben, de akkor biztosan ne gyere!