Így szedtem föl egy 53 éves nőt

Mostanában elgondolkodtam azon, milyen furcsa az élet. Hogy amikor már beletörődött valamibe az ember, hogy nem kaphatja meg, rövidesen váratlanul az ölébe hull.
Legalább is az én életemre ez jellemző. Persze nem lehet ezt mindenre általánosítani, de bizonyos dolgokkal kapcsolatban az évek alatt ezt figyeltem meg. Hogy amíg attól függővé tettem a boldogságomat, hogy a vágyott dolgokat meg kell szereznem, addig nem értem el őket, de amikor elfogadtam, hogy talán sosem kapom meg őket, akkor megkaptam.
Nem voltak nagy szükségeim, ostoba nagyzoló igényeim, csupán alapvető dolgokra vágytam. Hogy legyen egy saját kis lakásom, és egyáltalán épelméjű környezetbe vihessek föl egy lányt, ahol apám nem hallgatózik a szobám ajtaja előtt, miközben elélvezünk, vagy nem ordibálja matt a Hír TV előtt ülve, hogy
– Affektál! Affektál a büdös kurva! Hát nem tudja kinyitni a pofáját? Nem képes egy normális Á hangot kiejteni? Ha betenném neki, akkor majd ki tudná mondani!

Egy átlagos kocsira, és hogy hosszú évek után végre felvegyenek egy a szakmámhoz illő munkahelyre, és ne kelljen többé aljamunkákat végeznem, ráadásul kevés pénzért.
A 30 fele járva, amikor már rég beletörődtem, hogy egy nulla maradok egész életemben, a munkahely és a ház összejött.
Esténként a szobámba beszűrődő városi zajok már – már művészi muzsikaként hatottak az anyám rikácsolása, és apám ordibáláshoz képest. Már csak egy gondom volt, hogy egyedül voltam. A barátnőmmel pár hónappal azelőtt elváltak útjaink, a haverjaim meg már mind megházasodtak, többeknek gyereke is volt, így már csak ritkán jött össze a társaság. Félelmetes hogy megváltoztak a dolgok pár év leforgása alatt. Nemrég még minden este beültünk valahova, hétvégén meg buliztunk, aztán apránként elkezdtek leszakadozni az emberek, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy péntek este van, és már a gyerekkori cimborám is egyre gyakrabban inkább otthon tölti az estét a feleségével, pedig mielőtt összeházasodtak, még nálam is nagyobb parti arcok voltak.
Újabb kapcsolatot egyelőre nem akartam. Tudtam, ez lenne az egyetlen módja, hogy elfelejtsem Nórit, és újra boldog legyek, de valahogy mindig az italt választottam.
Azokban az időkben nem volt kedvem bájcsevejhez. A bűvköre még a puncinál is fontosabb volt. Pár feles után a TV előtt, otthon, egyedül...
Ehhez hasonló hangulatban mentem le azon az estén is a közeli kocsmába.