Talán...

Fekszem a közös ágyunkban, nézem a mennyezetet, és nem jön álom a szememre. A férjem kisimult arccal alszik mellettem. Szeretem, amikor elégedett, és szeretem, ha sikerül kizökkentenem a gondjaiból, és meghitt közelségbe kerülünk. Néhány napja már szabadságon van, így hát már várható volt, hogy feltámad az érdeklődése irántam. Gyengéd volt, simogatott, csókolgatott, mint amikor a legjobb formában van. Örültem neki, és én is beleadtam mindent, csókokat simogatásokat, egyéb kényeztetéseket.
Az eredmény a szokásos lett. Ő persze a lelkességemet, annak tulajdonította, hogy ezúttal milyen nagyszerűt produkált.
Hogy lehetne egy férfival megértetni, hogy mi az, és hogyan jó egy nőnek? Hogy tudnám elmondani neki, hogy mit tegyen anélkül, hogy perverz némbernek tartson? Pedíg szükségem van arra a bizonyos érzésre!
Már a gondolattól is melegem lesz.
Bal kezemmel végigsimítok a megfeszítéstől keménnyé vált hasamon, megfogom a mellem. A bimbója reagál, ágaskodni kezd, amit én az ujjaimból formált szájjal szopogatok, játszom vele. A másik kezem, is megindul a hasamtól, szinte észrevétlenül, a másik irányba. Amint a bozontba ér a testem ívben megfeszül az eluralkodó kívánságtól. Ujjammal a bejáratot keresem, és találom meg. Lassan körbe kerülöm, bekukkantok, majd alaposan körülnézek, ujjbegyeimmel bejárom a felső régiókat megnézek mindent eljátszom az ottlévőkkel. Aztán mélyebben is belátogatok. Ott is van mit felderíteni, és van mivel eljátszani. A kint maradó ujaim pedig simogatják, cirógatják, az egyre forróbbá váló, részben bozontos, részben szörtelenített környéket. A szívverésem ímmár a fülemben dobol, és a légzésem is kapkodó gyors, Érzem, hogy mindjárt bekövetkezik amire vágytam...
Pont úgy, mint... Pont úgy mint...
V E L E!