Jessie és Ava 1. rész

– Tisztázzunk egy-két dolgot! – lihegi. Lehúz a pultról, és a derekára ültet, majd rám mered. – Rosszul hazudsz.
Igen, ezzel tisztában vagyok. Anya és apa mindig mondta is. Csavargatni kezdem a hajam, mikor hazudok. Nem szándékosan csinálom – nem tudom megakadályozni. Vajon még mit akarunk tisztázni, mert én mindjárt felgyulladok a szenvedélytől.
Odahajol hozzám, megcsókolja az ajkam, és finoman végigsimítja nyelvem a nyelvével.
– Most már az enyém vagy, Ava!
Csípőjét körkörösen mozgatja – ettől feljebb csúszom, és megfeszítem az izmaimat, hogy megszabadítsam magam az ölemet elöntő, szűnni nem akaró zsongástól. Szemtől szemben vagyunk.
– Örökre megtartalak! – közli velem, miközben hozzám nyomja a csípőjét.
Átölelem a vállánál, és megcsókolom érzéki, nedves ajkát – ezzel a magam módján közlöm vele: rendben. Már megint rettenetesen kívánom. Micsoda bajban vagyok!
– Minden egyes porcikádat magamévá fogom tenni! – a szavakat egyenként kihangsúlyozza, tisztán és határozottan. – Ennek a gyönyörű testnek egyetlen olyan négyzetcentimétere sem lesz, ahol ne jártam volna – hangja szenvedély is teljesen komoly, ettől csak még jobban felgyorsul a szívverésem.
De minden porcikámat? Nem kellene ezt az állítást jobban is megvizsgálni? Erre nem adódik lehetőségem. Letesz a lábamra, megfordít, és lerántja szegény, nehéz sorsú ruhán cipzárját. A melltartómat legalább ilyen gyorsasággal veszi le és dobja félre.
Előrehajolva megcsókolja, és közben elárasztja a nyakam hűvös, mentaillatú leheletével. Nyelve melegének és lehelete hűvösségének keverékétől csodálatos borzongás fut végig a testemen. Jesszusom, zsong a testem minden része! Meg – feszítem a nyakamat, és a lapockámat körkörösen mozgatom, hogy enyhítsek az egész testemet elöntő bizsergésen.
A fülembe súgja:
– Fordulj felém!
Szót fogadok, és visszafordulok, hogy újra szembe kerüljek vele. Ahogy visszaemel a konyhaszigetre, a tekintetéből színtiszta elszántság árad. Mind-két kezem a vállára helyeztem, de ő a pultra teszi őket úgy, hogy a pult szélét fogjam.
– A kezek ottmaradnak! – mondja szigorúan, ahogy elenged, magabiztos hanghordozásával érvényt szerezve a követelésének. Ujjait a bugyimba akasztja, és ránt egyet rajta.
– Lábat fel!