Hármasban

Fáradtan lögyböltem az italomat a pohárban és figyeltem, ahogy az okkersárga folyadék komótosan vánszorog fel az üvegre, majd vissza. Tényleg ilyen sűrű lett volna, vagy csak én ittam már annyit, hogy eltompultak az érzékeim? Nem tudtam eldönteni, de nem is volt fontos. Talán mindkettő igaz volt, talán egyik sem. Lehet, hogy voltam, de ha igen, akkor is biztos, hogy nem eléggé.

Még mindig elég tiszta volt a fejem ahhoz, hogy tudjak gondolkodni. Alaposan meghúztam a kezemben szorongatott poharat és halk koppanás kíséretében visszaeresztettem a pultra. Nem akartam emlékezni, de a gyűrű a jobb kezemen, amelynek aranyos fénye meg az homályos tekintetemen keresztül is jelzőfényként világított, folyamatosan emlékeztetett borús helyzetemre.

Nem is tudom miért volt még mindig rajtam az a gyűrű. Elvégre már semmi jelentősége nem volt. A feleségem elhagyott. Összecsomagolta a holmiját és elment. Már a válókeresetet is beadta. Épeszű férfinak az lett volna az első gondolata, hogy megszabaduljon mindentől, ami egyáltalán az eszébe juttatja azt a nőt, aki most már többé nem az övé.

De én nem akartam. Nem akartam levenni azt a gyűrűt. Talán tudat alatt emlékeztetni akartam magam arra, hogy mi is történt. Hogy mekkora egy barom voltam. Bár nem tudom miért magamat hibáztattam. Elvégre ő hagyott el. Igaz, nem ok nélkül. De a kapcsolatunk már rég nem működött. Talán sohasem működött igazán. Így jár az, aki gyerekfejjel érettségi után elveszi azt a lányt, akit az igaz szerelmének hisz. És merem állítani, hogy így jár az a lány is, aki érettségi után hozzámegy ahhoz a fiúhoz, akibe azt hiszi, hogy bele van zúgva.

Nem panaszkodhatom. Tíz évet lehúztunk egymás mellett szerelemben és merem állítani, hogy javarészt boldogságban. Már ha ezek a fogalmak léteznek egyáltalán. Lehetünk igazán boldogok? Vagy feltehetem magamnak azt a kérdést is, létezik egyáltalán szerelem?

Már megint túl sokat gondolkozom. Inkább nyitott számba öntöttem a maradék is és ismét rendeltem. Ez már a negyedik pohár volt. Vagy az ötödik? Kit érdekel? Pénzem van elég, hogy kifizessem, de ha nem lett volna, az se érdekelne. Ezek után már nem érdekelt semmi. Már az élettől is elment a kedvem. Eleinte tartottam tőle, hogy kiújul az , amiről az ő kedvéért szoktam le. De aztán csak megvontam a vállamat. Kit érdekel? Hiszen elhagyott.