Nikki - étteremben és az új otthonban

Megfogja a hátam közepénél a zsinórt, és lassan húzni kezdi.
Atya. Úr. Isten.
Mintha áram fejlődne a súrlódás nyomán, lehunyom a szemem, és egyre szaporábban kapkodom a levegőt.
– Damien – suttogom.
– Na, élvezed?
– Igen. te jó ég, nagyon is.
– Akkor jó – mondja.
És elereszti a zsinórt.
A súrlódás megszűnik, felpattan a szemhéjam Rám néz, mosolya kissé túlzottan önelégült.
– Frusztrált, Ms. Fairchild?
– Nem – hazudom, de magam is hallom, hogy válaszom türelmetlen nyüszítésként hangzik.
Felnevet, aztán csókot nyom az orromra.
– Türelem, cicabogár. Van itt valami fincsi a számodra. – Megnyom egy gombot az asztalon, és a tolóajtó fölötti fény pirosról zöldre vált.
Kíváncsian pillantok Damienre.
– Ezek az álfalak biztosítják a vendégek által igényelt diszkréciót. Amikor megérkezik az étel, a felszolgáló megnyom egy gombot odakint, és a jelzés pirosra vált.
– A zöld pedig kinyitja – mondom.
Érdekes rendszer – és ebből arra is rájövök, hogy teljesen privát térben vagyunk, Damien nyugodtan meztelenre vetkőztethetett volna, és megbaszhatott volna az ablaknak préselve, épp ahogyan elmondta.
Elképzelem, hogy milyen volna a hátamon érezni a hűvös üveget. Damien kezét a mellemen. Száját a nyakamon. És hogy a farka betölt, amint egyre mélyebbre hatol belém, míg végül színpompás kakofóniában robbanok fel, amely vetekszik a móló távolban ragyogó fényeivel.
– Nikki...
Felkapom a fejem, és rájövök, hogy a pincér fondütálat tesz az asztalra, Damien pedig int, hogy üljek oda. Bár a pincér úgy tűnik, nem vesz észre semmit, szinte biztos vagyok benne, hogy Damien pontosan tudja, merre kalandoztak a gondolataim.
Huncut, formálja a szót hang nélkül.
Rávillantom a legártatlanabb mosolyomat, aztán a hatás érdekében megrebegtetem a szempillámat.
Van valami mintázat az asztallap közepén, amiről aztán kiderül, hogy egyáltalán nem is minta. Fűtőpanel, és a pincér arra helyezi rá a nehéz kőtálat – a caquelont – amelyet félig-meddig elolvadt csokoládéval töltöttek meg. Egy másik pincér kosarat hoz, benne mindenféle mártogatnivaló van, lédús epertől apró sajttorta-kockákig.
Rávigyorgok Damienre, mint egy gyerek, aki a mennyországba került.
– Csokifondü?
– A sajtfondün is gondolkoztam – mondja, miután a pincérek kisurrantak és visszacsukták a tolóajtót. – De így bebiztosítom, hogy nem fogsz szexmegvonással büntetni.
Biztos zavarodottnak tűnök, mert folytatja.