Egy kellemes délután

Forró nyári délután volt, és kissé fáradtan tartottam hazafelé a munkából. A lépcsőház kapujában összefutottam az új lakóval a lépcsőházból, egy 17 – 18 körüli sráccal. Amióta ideköltöztek, egyféle szimpátia alakult ki köztünk, ahányszor találkoztunk, szívélyesen üdvözöltük egymást. Most is előre köszönt, és vártunk a liftre.
A szokványos köszönésen túl most meg is szólított:
– Tudom, hogy furcsa kérdés, vagy kérés amit szeretnék tőled: Úgy láttam a múlt héten, hogy ugyanolyan fényképezőgépünk van. Esetleg tudnál nekem segíteni? A számítógépem tönkrement a napokban, de a memóriakártyám pedig megtelt. Áttölthetném nálad a fotóimat?
– Persze – válaszoltam – de az attól még az én gépemen marad, nem?
– Hoznék egy pendrive – ot, és az áttöltés után arra áthúznám az anyagot. – közben megérkezett a lift, beszálltunk.
– Ha csak úgy nem. Ha gondolod, fél óra múlva gyere le, addig gyorsan lefürdök, mert nagyon megizzadtam.
– Rendben van, jövök. Előre is köszi! – mosolyodott el, mikor kiszálltam a liftből.

Viharos gyorsasággal vetkőztem le, közben bekapcsoltam a számítógépet. Ekkor megszólalt a telefonom – nem lehetett nem felvenni, a főnököm volt. Sikeresen addig elbeszélgettük az időt, mígnem csöngettek. Szerencsére, a csöngetésre hivatkozva le is tudtam rázni a főnökömet.
Kinyitottam az ajtót – külön szerencse, hogy a nadrág még rajtam maradt. A szomszéd srác volt, kezében a fényképezőgéppel.
– Ahogy megegyeztünk, jöttem. De te még nem fürödtél? Ne haragudj, de még nem mutatkoztam be – nyújtotta kezét – Dani vagyok.
– Nem fürödtem, mert a főnököm feltartott a telefonhívásával. Én pedig Péter – ráztam vele kezet – Gyere beljebb. Ott a gép, a kábel csatlakoztatva van. Ha nem haragszol, közben gyorsan letusolok – válaszoltam, és a hónom alá kaptam a fotel karfájára vetett szabadidő – nadrágomat.

A zuhany kellően felfrissített, közben kicsit elveszítettem az időérzékemet. Félmeztelenül, szabadidőnadrágban tértem vissza a nappaliba.
– Nos, hogy haladsz?
– Tart még a dolog, 8 gigabájtnyi fotó van a gépen, kell neki idő – válaszolta Dani. Közben kezeink véletlenül összeértek.
Kinyújtózkodtam, és megmozgattam a vállaimat. A jobb vállam egy nagyot kattant, amitől Dani is összerezzent egy pillanatra.
– Jesszusom, ez te voltál? – kérdezte megrökönyödve.
– Igen, kicsit fájnak a vállaim, meg a hátam. Dani körbenézett a szobában, majd félénken kibökte: