Próbálta már négyesben? 1. rész

Nem taxitörténet.

Ez a történet úgy kezdődött, hogy ki akartunk szabadulni a napi taposómalomból. A gyerek elmúl már hat éves, mi meg már harmincon túl, és elhatároztuk az asszonnyal, hogy végre újból kettesben megyünk el nyaralni. A gyerek már elvan a nagyiékkal.
Tengerhez szerettünk volna menni, de nem valami hangos beachre, hanem egy nyugalmas helyre, ahol nem vagyunk sokan egy tömegszálláson. Ismerősök ajánlottak egy kis horvát tengerparti faluban egy házat, amelyben csak két szobára hirdettek. Gondoltuk, kivesszük az egészet, és végre kettesben leszünk. Kiderült, hogy a tulaj is magyar, így beszélni is könnyű volt vele. Sajnos az általunk kinézett időpontra már a másik szobát valaki lefoglalta, de csak azt. A tulaj mondta, hogy ne aggódjunk, egy másik hasonló pár vette ki, akik szintén gyerekmentesen szeretnének nyaralni.
Egye fene, négyen talán elleszünk együtt, gondoltuk, de azért elkértük a pár telefonszámát. Ami biztos, biztos, hadd beszélgessünk egy kicsit előbb, hogy szimpatikusak vagyunk-e egymásnak. A telefonbeszélgetés nagyon jól sikerült. Imi és Dóra, egy kedves debreceni pár két gyerekét hagyja végre itthon, és ők is nyugalomra vágynak. Különösebb nincs, csak nyugodt pihenni akarnak. Megegyeztünk, lenn találkozunk, de mi kissé később, valószínűleg csak késő délután érkezünk, ők viszont már előző nap elindulnak, mert még megállnak egy napra a plitvicei tavaknál.
Mikor mi megérkeztünk a kis tengerparti falu felett a hegyen álló kis házba, ők már ott voltak, és be is rendezkedtek.
A ház valójában két fürdőszobás hálóból és egy közös nappali-konyhából állt. Tágas helységekben könnyű volt elférni. A kilátás csodálatos a tengerre, bár nem az ablakokból, amiket a lombok takartak, hanem a telek bejáratától. Maga a telek is elég nagy volt, sok fával és kis napozó tisztással a ház mögött, ami a kíváncsi szemektől eltakart helyen feküdt. Egy kis paradicsom.
Aznap már nagyon fáradtak voltunk, de még lementünk a faluba bevásárolni, hogy holnap a reggeli miatt ne kelljen korán kelnünk, aztán lefeküdtünk aludni.
Másnap korán reggel – úgy hajnal fél 10 tájban – ébredtünk fel. Szomszédaink, a zajokból kivehetően, már régebben felkeltek. Gyorsan összeszedtük magunkat, hogy kimenjünk a nappaliba, de addigra már beszóltak:
– Na mi van álomszuszékok, kész a reggeli!