Anna sétája

Anna egy hétköznapi lány volt. 160 centis magassággal, vékony testalkattal és kicsi, de formás mellekkel volt felszerelkezve. Sosem öltözött kihívóan, de meg kell hagyni elegánsan csinosan. 19 évesen első komoly kapcsolatával élt együtt. Amint elvégezte a gimnáziumot, hozzá is költözött, mert szerette és nem akarta, hogy más lecsapja a kezéről a fiút. Még nem dolgozott, a fiú viszont napközben távol volt, ő meg otthon egyedül. Azért nem unatkozott. Készült a felvételijére és a nyelvvizsgát is le akarta tenni, no meg persze vezette a háztartást. Egy dolog volt amihez mindig hűen kötötte magát. Ha fújt, ha esett, ő minden nap lement egy nagyot tempósan sétálni edzés gyanánt. Ami meg is hozta gyümölcsét, feszes feneke és formás lábai lettek.
Egyszer történt, hogy már unta a megszokott útvonalait és változtatni akart. Letért és a város széle felé vette az irányt. Gondolta kimegy egészen a várostábláig, megnézi a mellette elterülő erdőt, de csak távolról, mert arra felé már nem biztonságos gyalogosan. Történetünk ekkor kezdődik!

Mikor már visszafelé tartott megállt mellette egy fekete kocsi, lesötétített ablakokkal. Az ablak lehúzódott és meglátott két 40 év körüli napbarnított, izmos, napszemüveges férfit. Azok a tipikus "rosszfiúk". Csak annyit kérdeztek, merre találják a vasútállomást. Ő zavartan, pirulva elmagyarázta nekik, a kérdező biccentett egyet és tovább is hajtottak, de látta még ahogy egymásra mosolyognak. Ekkor kezdett megkönnyebbülni, de azt kellett látnia, hogy újra megállnak pár méter múlva, és mindketten kiszállnak a kocsiból. Még fel sem foghatta, szorosan mellé álltak és az egyik csak annyit mondott:
– Szállj be, elviszünk kocsikázni!
Szerette volna a képébe üvölteni, hogy hagyják békén, de tudta, hogy ez nem kérés volt. Remegő lábakkal szállt be a kocsi hátsó ülésére. Visszafojtott lélegzettel és rémülten nézte, ahogyan megfordulnak és elindulnak az erdőbe, amelyre ő csak távolról volt kíváncsi.
Pár perc után az egyik felmordult és egy kis földútra, mutatott.
– Itt jó lesz!
A másik indexelt és rákanyarodott, mentek még vagy száz métert és találtak egy kis tisztást. Megálltak, hátranéztek rá:
– Szállj ki!
A lány kiszállt, szétnézett, valahol belül még reménykedett abban, hogy talán meglát valakit és segítségért kiállthatna, de szomorúan konstatálta, hogy egyes – egyedül maradt ezzel a két "állattal" és még csak elfutni sem tud. Félve, elhaló hangon tett egy kísérletet:
– Én ezt nem szer...