A csellós lány

A fotelban ültem. E velem szemben, egy támla nélküli széken, és csellón játszott. A háta mögött lévő leengedett redőny rései között beszűrődő fény élesen kirajzolta a kontúrjait, ahogy testének egyes részei szinte összefonódnak a hangszerrel. A szobában kellemes nyári meleg volt, a nyitott ablakon befújó szél időnként behozott egy-két madárszót is, amik mintha csak a kiszűrődő zenére kontráztak volna. Nem nagyon bírtam levenni a szemem E-ről, a látványa megbabonázott. Lábai közé fogta a cselló kiszélesedő alsó részét, amit szorítva valamiért a lábfejeit spiccben tartotta, azt kívántam, bárcsak az izmos vádlijai az én derekamat ölelnék így körül. Emiatt lenge nyári egészruhája combközépig felcsúszott, s ahogy a zenélés közben együtt mozgott a hangszerrel, időnként felláttam egészen a bugyijáig. Nem volt egy vékony lány, meg lehetett volna mintázni róla a teltkarcsúság élő szobrát, de imádtam, úgy, ahogy volt, a puha húsát, a formás lábait, a csípője ívét, feneke kellemes teltségét, fiatal kora ellenére is asszonyokat megszégyenítő méretű kebleit, a csinos pofiját körbefoglaló hosszú barna haját. Az arcát fürkésztem, próbálva érzelmeket leolvasni róla, de csukott szemei és átszellemült ábrázata arra engedtek következtetni, hogy teljesen átadta magát a játéknak. Nem szólt tökéletesen, hisz jópár éve nem csellózott már, csak az én kérésemre vette ismét elő, de az arca mellett a testbeszéde is arra engedett következtetni, hogy élvezi. Nem is sejtette, hogy ezzel a zenélés mellett engem valami egészen másfajta élménnyel is megörvendeztet, mert a látványának hihetetlen erotikus kisugárzása hatására egyre szűkebb lett a hely a shortomban. Fészkelődtem a fotelban, igazgattam magam, ahogy próbáltam növekvő férfiasságomat kényelmes helyzetbe hozni, ami az átéltek hatására immáron harcra késszé vált. Már jó ideje játszott, fogalmam sem volt, hogy meddig fog még tartani, csak azt tudtam, hogy már alig bírom türtőztetni magam. Szép lassan felkeltem, észre sem vette, mert szemei továbbra is le voltak csukva, mögé kerültem, s halkan a fülébe súgtam:
– Akármit is érzel, kérlek, ne hagyd abba a játékot.
– Rendben – mondta, s ahogy kissé a hangom irányába fordította a fejét, szája szegletében apró mosolyt láttam.