Évforduló

Az egyes és a hetes már beállt, a rádió szüntelenül azt harsogta, hogy senki ne induljon útnak. De a hosszú hétvége sokakat csábított kiruccanásra. Mentek a Tátrába télvégi síelésre, vagy valamelyik hazai wellnessbe tavaszt várni. Ki a párjával, haverokkal, ki családdal, gyerekekkel, de nekivágott.
A hármason, bár ott is sűrűn rajzottak a kocsik, a havazás és az élénkülő szél ellenére még lehetett haladni. Csongor áldotta az eszét, hogy a téli gumikat nem cseréltette le, mert a hó előtt ónos eső fagyasztotta a burkolatot. Négykor indult, három órát szánt az útra. Kis szusszanás a hegyek közé zárt faluban, aztán vissza, legkésőbb éjfélre hazaérnek.
Először akkor ötlött fel benne, hogy elkalkulálta magát, amikor Miskolc után letért a keskeny alsóbbrendű útra. A kátyúkat már nem látta, csak a döccenéseket érzékelte. Szélvédett helyeken a reflektorfényben úgy csillogott a hó, mint a porcukor, máshol a tisztára söpört, jéggel borított, töredezett aszfalt sötétlett. A rádió folyamatosan felfelé módosította a híreit: 18 településen megszakadt az áramszolgáltatás. 25-öt elvágott a hó. Az elakadt autókról szólva már háromjegyű számokat használt. Kísérteties volt lépésben áthajtani a töksötét falvakon, de visszafordulni már nem lett volna értelme.
Talán el sem kellett volna indulni. Ám az ember nem utasítja vissza az anyósa kérését, különösen, ha egyébként meg kedveli az apósát, aki ötvenedik születésnapját együtt ünnepli Petőfivel, a forradalommal, és idén a márciusi hóviharral. A meglepetéspartira kellett elhoznia apósa húgát, felesége keresztanyját, Annát, aki néhány apró falu jegyzője volt rengeteg erdők és hegyek között, az isten háta mögött. Két napja telefonált, hogy a kocsiját totálkárosra amortizálta egy öngyilkos szarvasbika, s ha valaki le tudna ugrani érte, nem maradna le a családi buliról. Anyósa szerint pedig Csongor valaki, de legalábbis férfi, és jól is vezet, tehát nem mondhat nemet. Néhányszor találkozott már vele, nagyobb családi rendezvényeken. Nagyanna, ahogy a felesége hívta keresztanyját, negyven körüli, szigorú, határozott nő volt. Állítólag korlátlan munkabírással rendelkezett, sőt a családi pletykák szerint férje épp azért vált el tőle, mert a hivatal mindig előbbre való volt, mint ő.