A fától az erdőt 3. rész

Rettenetesen zúgott a fejem mikor magamhoz tértem. Nehézkesen kezdtem nyitogatni a szemem. Egy bűbájos mosolygó arc bontakozott ki a homályból.
– Meghaltam? És most angyalok jöttek értem? – sóhajtottam egy nagyot.
– Azzal még várhatunk vagy nyolcvan évet. Nem kell úgy sietni fiatalember. – nevette el magát az angyalkám.
– Dr. Szilágyi Anna vagyok. – mutatkozott be.
Mi történt velem? – kérdeztem kissé kótyagosan.
– Az autóbuszuk balesetet szenvedett, agyrázkódással hozták be a mentősök, így került az én osztályomra. – tájékoztatott.
– És az angol lányok? Velük mi van? – ültem fel rémülten.
– Semmi baj velük. Karcolásokkal megúszták. – nyugtatott meg. – De ha nagyon akarja akár át is mehet hozzájuk.
Egy perc sem tellett bele, és a lányoknál voltam.
– Andrew! Nincs semmi bajod, ugye? – fogtak körbe minden oldalról.
Különösen Emma ölelése és puszijai estek jól. Elmesélték, hogy a busz valami útfelbontás miatt lassan haladt, amikor egy kamion hátulról a buszba rohant. Mi megúsztuk karcolásokkal mert nem a hátsó ülésen voltunk.
– Mrs. Evans, tudod a kisérőnk az intenzíven van, mert ő hátul maradt, és súlyos sérülései vannak. – mondta Amanda szomorúan.
Apám jelent meg Márti társaságában.
– Úgy megijedtem, hogy valami baj történt veled! – borult sírva a nyakamba Márti.
– Semmi bajom! De hagy mutassalak be benneteket a lányoknak. – néztem Mártira és apura.
Amandáék örömmel vették tudomásul, hogy Márti az unokatesóm.
Hosszú mesébe kezdtünk, apa, Márti, és a lányok is kíváncsiak voltak mindenre.
– Minden rendben van, holnap reggel mindenki mehet haza. – lépett be szépséges doktornőm.
– És mi hova mennyünk? – szeppentek meg a lányok.
– Miért nem jöhetnek Zoli bá... – javasolta Márta de nem tudta befejezni.
Apu felált, és döbbenten nézett Szilágyi doktornőre.
– Anna? Anna te vagy az? – szólalt meg feltűnő keserűséggel a hangjában.
– Zoli? Szekeres Zoli! Ezt nem hiszem el! – képedt el a doktornő.
Néhány percig nézték egymást még megilletődötten, majd a doktornő sarkon fordulva elviharzott.
– Mi volt ez apu? – kérdeztem a kezdeti meglepetésből felocsúdva.
– Majd otthon elmesélek mindent – komorodott el az apám. – Addig is foglalkozzunk a lányokkal.
– Természetesen nálunk fognak lakni, a bőröndökért meg elmegyünk, mert mindegyik megvan hiánytalanul.
Apuék később elmentek, én maradtam a lányokkal.